2016. június 29., szerda

Aratási koszorúk



Aratás ünnepe



Június utolsó napjain őseink az aratással voltak elfoglalva, a hagyomány szerint Péter-Pál napján kezdődtek meg a munkálatok.

Az ünnep kezdete

A hagyomány szerint Június 29-én kezdték aratni a gabonát az ország több pontján, egy mondás szerint azért, mert a búza „nem vár tovább”. Az aratás nemcsak munka volt, hanem szakrális munka is, azt ünnepélyesen kezdték meg, az aratók a búzaföld szélén megálltak, levették kalapjukat, Istenhez fohászkodtak, hogy minden rendben menjen és sok búzát takarítsanak be. Csak az ima után kezdték el a munkát. A népi hiedelemben már jó előre mágikus eszközökkel biztosítani akarták a jó termést, ezért már tavasztól fokozatosan figyelték a gabonanövény növekedését, Márk napján megszentelték, majd figyelték, hogyan fejlődik. Végül Szent Iván napján megfüstölték a széleket, hogy elzavarják a férgeket és élősködőket.

Aratási babonák

Aratáshoz a következő babonák társultak. Nem volt jó újhold idején kezdeni, vagy akkor, ha halott volt a faluban, mert mindkettő balszerencsével jár. Nem volt jó kedden vagy pénteken elkezdeni a munkát, mert akkor üres lesz a búza kalásza. Az arató először levágott egy kalászt, azt derekára kötötte és úgy kezdett munkához, mert állítólag az megvédte őt a hátfájástól. Tilos volt a megmaradt ivóvizet a tarlóra önteni, mert annak az embernek keléses lesz a lába. Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.

Az aratás befejezése előtt egy csomó gabonát lábon hagytak az égi madarak számára. Sokszor egy marék kalászt hagytak a tarlón, hogy a jövő esztendőben a zivatar kárt ne tegyen a vetésben. E búzacsomóról Rábagyarmat környékén azt tartották, hogy „Szent Péter lovának hagyják abrakul”.

Koszorú, koszorú

Az aratás utolsó kévéjéhez is kötődtek hiedelmek, általában varázserőt tulajdonítottak neki. Egyrészt abból készítették az aratókoszorút, melynek darabjait gyógyításra is használtak. Ezt a földbirtokosnak adták oda, de az utolsó kalászokból minden arató vitt magával egy csomót és azzal otthon varázslást végzett: beletették az őszi vetőmag közé, volt, ahol a tyúkok elé szórták, hogy sok tojást tojjanak. Az utolsó kéve került télen, karácsonykor az asztal alá, hogy bőséget és termékenységet biztosítson.




Kárász Izabella:VETÉSEK VÁLASZA



VETÉSEK VÁLASZA
Megérett a kalászos róna
összes kalásza már,
sugarát bőven szerteszórja
a vidám kedvű nyár.
Az első gép munkába kezdett:
arat, arat, arat –
arat aranyló búzatáblát
aranyló ég alatt…

A dús vetések válaszában
benne van az öröm,
a munkát zengő büszke ének
áthat minden körön,
A diadalmas gazdag termés,
a bő nagy aratás,
a termő szemtől dúsan terhes
halálraszánt kalász.

De minden szétmorzsolt szemecske
az életről beszél,
hiszen belőle lesz a frissen
illatozó kenyér.
A dús vetések válaszában
így épül fel a lét,
és zengi minden aratásunk
győzelmes énekét.

A munkást és az Áldásadót
dicséri ma a fény,
a fényben rengő érett termés,
a legszebb költemény,
Zengi az erőt és az élet
diadalmas dalát,
Mert megkezdődött, újra itt van,
eljött az aratás!!!


Kárász Izabella

2016. június 27., hétfő

Valaki vagy él,


Könyv


Kép:  Afremov


Az ember sok ezer könyvet olvas, legnagyobb részüket egy hét alatt elfelejti. Az ember életében sok ezer festményt, zeneművet, szobrot és tájat lát és hall, és van tíz-húsz-harminc, amely hosszú ideig kíséri, mint a barát vagy a kedves. Az ember életében csak egész kevés olyan gondolatot talál, amelytől sohasem válik meg. A sok ezer könyv mindennapi táplálék, amely azzal, hogy egy bizonyos ideig örömet nyújtott, feladatát elvégezte. Az a tíz-húsz-harminc kép, vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszú ideig kíséri, meghitt élettárs.

Hamvas Béla

2016. június 22., szerda

Hamvas Béla: Apparátus

Hamvas Béla: Apparátus

Eszméket gyártani csak azért, hogy az embert el lehessen nyomni és ki lehessen zsákmányolni. Ez már a múlté. A Nagyinkvizitor helyébe ma már az apparátus lépett. A megoldás kitűnő. Már prédikálni sem kell. Már ideológiára sincs szükség. Az apparátus felelősség nélkül, dicsőség nélkül van. Előnye, hogy az emberből automatikusan kiírtja az öntudatot és az önérzetet.




Addig nehéz,


Néha jobb nem tudni,

Néha jobb nem tudni, mert úgysem számít, hogy tudsz-e valamit, vagy sem. A tudatlanság hasznos, a tudás gyakran csak kéretlen felelősség.

Cecelia Ahern


Bátornak lenni azt jelenti

Bátornak lenni azt jelenti: végig érzed magadban a félelmet. A bátorság nem tünteti el a rettegést, csak harcol, megküzd vele minden szó, minden lépés előtt. Csatázik vagy táncol vele, hogy kiderüljön, felül tud-e kerekedni rajta. Bátorság kell ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, de ahhoz, hogy bátor lehess, kell a félelem is, amin felülkerekedsz aztán.

Cecelia Ahern

2016. június 18., szombat

A téves értelmezés...


A hatalom hazugságára a nép hazugsága

Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága.
A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága.


Hamvas Béla: A hatalom hazugságára a nép hazugsága


Szoboszlay Éva

A holnapban élünk

Hamvas Béla: A holnapban élünk

Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük- holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet


Budai Timea
.

2016. június 16., csütörtök

Ünnepek

A legfontosabb az, hogy az ember együtt legyen a szeretteivel, és kellemesen töltsék az időt, nem pedig, hogy sok hiábavalóságot kapjon, amik csak terhelik a környezetet, és két nap múlva úgyis elfeledve hevernek majd a szoba sarkában.

Alexandra Salmela


Az emberi kultúrának...


2016. június 14., kedd

Májusi álom


Megküzdés

Olykor a sors visszafordíthatatlanul megindul egy adott irányba, akárcsak a homokvihar. (...) Amikor véget ér, magad sem érted, hogyan szabadulhattál meg élve belőle. Vagyis valójában még abban sem lehetsz egészen biztos, hogy egyáltalán elhaladt már fölötted. Csak egy dolog világos: túl ezen most már nem az vagy, mint aki voltál, mielőtt ide beléptél volna. Igen, a viharnak ez az értelme.

Murakami Haruki


2016. június 13., hétfő

Aranyosi Ervin: Van még Hazám

Aranyosi Ervin: Van még Hazám

Nekem van még hazám, s remélem még sokunknak.
Van gyökerem, mely nélkül a fák is orra buknak.
A honszeretet, s az élet köt ide,
s kapaszkodom belé, hogy nehogy elvigye,
messziről jött, sehonnai ember!
Nem adom el, nekem a pénze nem kell!
Amíg körül vesz a Kárpátok lánca,
nem érdekel, hogy milyen szél alázza,
tisztán megőrzöm magyar lelkemet.
S bár ez a föld egykor majd eltemet,
útjain addig lábnyomot hagyok,

büszkén vállalva, hogy magyar vagyok!


Élet

A könnyű lebegést mindig a váratlan dolgok hozzák (...), melyek a szükségesen már túl vannak, a fontosság nélküli s látszólag haszontalan dolgok - s ez azért van így, mert ezek a létnek ama bizonyos másik oldalához tartoznak, a naposabbikhoz, a nélkülözhetőhöz, a játékoshoz és álomszerűhöz. A halál közelségében eltöltött esztendők után a bor nem egyszerűen bor, az ezüst nemcsak ezüst, a zene, amely valahonnan belopakodott a terembe, nemcsak zene, (...) mindez egy másik élet jelképe lett, a gyilkosság és rombolás nélküli életé, az életért való életé, mely már-már csak legenda, eleven és reménytelen álmodozás.
Erich Maria Remarque



2016. június 12., vasárnap

Biológus úgy lesz az ember,


Egy menekülő élet

Egy menekülő élet egyáltalán nem élet. Jobb nem mozdulni és szembenézni a valósággal. Birkózz meg azzal, amit kaptál és hozd ki belőle a legtöbbet! Igen! Az ember mértéke nem az, hogy hol él, hanem hogy hogyan. Hogy, hozza ki belőle a legjobbat. Hozd ki belőle a legjobbat!

Oz c. film


Mindörökké c. filmből

Furcsa, hogy azok a dolgok, amikért úgy érezzük, hogy igazán érdemes élni, ugyanazok, amik megölhetnek. Ugyanez igaz az emberi kapcsolatokra is. Akiket a legjobban szeretünk, azok képesek leginkább megbántani.

Mindörökké c. film




2016. június 1., szerda

Rossz tanúja


A felhők ,


Mindannyiunk életében vannak kiemelkedő pillanatok:

Mindannyiunk életében vannak kiemelkedő pillanatok: olyan időszakok, amelyek kisebb, vagy mélyreható változást idéztek elő bennünk. Én négy olyan időszakot tudok felidézni, amelyek megváltoztatták az életemet: azt az évet, amikor megszülettem, azt az évet, amikor megtudtam, hogy meg fogok halni, azt az évet, amikor meghalt az anyám, és most már megvan a negyedik is - az az év, amikor megismertelek.

Cecilia Áhern

Idő

Olyannak érzem magam, mint a kisöregek, akik annak idején feltartottak a pénztárossal folytatott, merően fölösleges cseverészésükkel, mert én, aki mögöttük toporogtam, siettem valahova, el akartam jutni a következő tennivalóm helyszínére. Ha viszont nincs következő helyszín, ahova az embernek el kell jutnia, az idő hihetetlenül lelassul. Azt érzékelem, hogy jobban észreveszek másokat, sűrűbben kapom el a tekintetüket vagy keresek szemkontaktust velük.

Cecilia Ahem