Ma még habzik minden pohár...

Ősz

Ősz

Áprily lajos: Októberi séta

Ez itt a hervadás tündér-világa.

Akartál látni szép halált velem?

A Bükkös-erdő bús elégiája

szép, mint a halál és a szerelem.

Fától fához remegve száll a sóhaj,

közöttük láthatatlan kéz kaszál.

Az ágakról a fölrebbent rigóraj

tengődni még a holt irtásba száll.

Lombját a gally, nézd, mily kímélve ejti,

holnap szél indul, döntő támadás,

holnaputánra minden elfelejti,

milyen volt itt a végső lázadás.

Mint gyertya-csonkok roppant ravatalnál,

tönkök merednek dúltan szerteszét,

s a nyár, ez a kilobbant forradalmár,

vérpadra hajtja szőke, szép fejét.

A partot fűzek testőrsége óvja,

a tollforgójuk ritkítottan ing.

Halkan himbál a horgom úsztatója,

nagyot csobbant a játékos balint.

Fény-pászma hull most messze, holt mezőig,

s a víz egy percre hullámos határ:

innen mosolygó partja tükröződik,

itt egy utolsót lobban még a nyár.

De túl, gyepén a ritkuló bereknek

ijedt lombok rebbennek szerteszét,

a szél felettük pókszálat lebegtet,

ezüst pókszálat és ezüst zenét.

Az ősz hárfás tündére jár a réten,

az ő húrjáról szól a halk zene.

Most át fog jönni: árnyékát sötéten

pallónak átveti a jegenye.

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy

Konsztantyin Fofanov

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!

A tűnődő természet hervadása,

kora reggel az ősz ködgomolyag,

a búcsúzó fények, a madarak -

a lelket álom s bánat babonázza,

őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!

Szeretem gyermekkorom óta, Észak

bús fia, hűlő vizek moraját,

Az álmos erdőt, ha a komor évszak

lehelletétől felgyúlnak a fák.

Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,

már kókkadt minden,

de a kései virágok végső pompájukban állnak,

közeledtén a meztelen halálnak

még fénylőbben vágynak tündökleni.

Vagy kimennek a ritkuló berekbe:

bíborban ég, átlátszó s hallgatag.

Csóvát evett az alvó tetemekre

immár a szeptemberi virradat!...

Vagy a folyóhoz megyek - csupán hullám,

ólmos habok lomhán türemlenek.

Csöndes, szelíd harmónia borul rám,

és álmaim gyönyörrel teljesek...

Megsajdulnak felejtett veszteségek,

de nincs bennük se gyötrelem, se vád,

homályosak, mint őszi csöndben ébredt

álomlátások, édes aromák.

És elnyerem megint a kurta békét,

könny fátyolozza megint szememet...

S ragyog az élet fénylő jelenésként,

ragyog, mint megfejtett édes jelek...

Lator László ford.

Ősz

Kovács István -Nyílik már az őszi rózsa

Vége van a nyárnak!

Fent az égen a madarak

Vándorúton szállnak.

A magasból kiáltanak

Az elhagyott tájra.

Hosszú úton messze szállnak

El egy új hazába.

Vándorai magas égnek,

Térjetek majd vissza!

Az elhagyott üres fészek

Vár tavasszal újra.

Magas égen szálló madár,

Én is várlak vissza.

Lesz még tavasz, virágos nyár,

Meglássátok újra!

Ne hagyjátok itt a fészket

Árván, egy magára!

Nehéz ez a vándor élet,

Tudom jól, madárka!

Elhalkul a kiáltása

Vándormadaraknak,

Hervad szirmod, őszi rózsa,

Vége van a nyának.

Szeretet

Ha egymás mellett töltenénk az életet, arra kérnélek, fogadd el, ha tudod: én nem akarok megszállottan küzdeni az idő múlása ellen. Nem becsvágyam, hogy hetvenévesen is ránctalan legyek. Azt kérném tőled: ha szeretsz, engedd nekem, hogy méltósággal járhassam végig az életem."

(Vavyan Fable)

Látó Endre: Ősz (1)

Heltai Jenő: Ősz

Nyomon kisér az éjszakában

Valami halk, sejtelmes ének.

A csöndességben az öreg fák

Egymásnak titkokat mesélnek.

Szelíden egymáshoz simúlnak

A mesemondó, karcsú ágak

És mintha mindnek lelke volna,

Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

Majd elhallgatnak. Bántja őket

Az őszi éjjel szörnyű csendje

S reszketve, félve összebújnak,

Mintha a lelkük dideregne.

A szél suhogva vág közéjük,

A sok levél sóhajtva rezdül -

A hervadás fehér tündére

Most megy az éjszakán keresztül

Heltai Jenő: A JÓ TESTVÉREK

  

 Heltai Jenő:  A JÓ TESTVÉREK

Uci, nyuci, anyucinak

Van két kicsi lánya,

Egyik lánya Ilike,

Másik lánya Lilike.

Csípje meg a kánya!

Este, hogy az ebédlőben

Hatot üt az óra,

Betekint a két kis lányhoz

Uci, nyuci, pici, puci,

Anyuci egy szóra.

Csak rájuk néz s mind a kettő

Tudja, mit jelent ez,

Mert Ilike és Lilike

Jó és engedelmes.

Ott, ahol a gyerekszoba

Legsűrűbb homálya,

Hat órakor mindakettőt

Két kis csipi-csupi csupor;

Két kicsi trón várja,

Két kicsi trón porcellánbul

Egymás közelében,

S kéz a kézben Ili, Lili

Elfoglalja szépen.

Addig ül ott igyekezve,

Hévvel mindakettő,

Míg nem marad Ili, Lili

Törekvése meddő.

Míg a nemes ambíciót

Siker koronázza

S a szorgalom gyümölcsével

Ékes a két váza.

Hanem addig Ili, Lili

Megmoccanni sem mer,

Ellenőrzi az eredményt

Anyjuk vizsga szemmel.

Bábujukat csakis akkor

Adja vissza nékik,

Amikor az éma, léma,

Pribli-prubli nagy probléma,

Meg van oldva végig.

Hát egy este --- szomorú est! ---

Úgy hat óra tájba

Ül Ilike, ül Lilike,

Ül, de mindhiába.

Nézik egymást szomorúan

S nem tehetnek róla,

Egyiknek sincs semmi, semmi,

Ici-pici, inspirici,

Inspirációja.

Bárhogy lángolt bennük a szent

Kötelességérzet,

Hajh, az estén ellenük volt

A kegyetlen Végzet.

Eltelik egy jó félóra,

Eltelik egy másik

S a két kis lány vállalata

Sehogyse virágzik!

Egyszer csak az Ili arcát

Boldogság önté el:

"Éka, béka, heüréka!"

Mondogatja kéjjel.

Ám Lilike tovább is csak

Szomorúan, némán,

Hasztalanul töri szöszke

Ejecskéjét, fejecskéjét

A nehéz problémán.

"Jó tenéked" --- szól sóhajtva

És a hangja reszket, ---

"Azt, amit én el se kezdtem,

Te már befejezted.

Te mehetsz már, oh te boldog,

Két perc múlva játszol,

Engem sorsom mindörökre

E sziklához láncol."

Ekkor Ili kis szívében

Nagy szánalom ébred:

"Ne félj Lili, míg engem látsz,

Szerető testvéred.

Míg nekem van, neked is lesz!"

S könnyel a szemében

Az eredményt Lilikével

Megfelezi szépen.

A testvéri szeretetnek

E példája vonzó.

Azért tehát, hogyha egyik

Testvértekről van szó,

Akármikor, akármiben

Szüksége van rátok:

Egymást kedves olvasóim

Csirbe, csorba, csurba, csarba,

Cserbe ne hagyjátok.

Hárs László: Levél az erdőből

Hárs László: Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet

hozott a posta reggel,

egy száraz tölgyfa-levelet,

néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,

a nyáridőnek vége,

most már a néma télre vár

az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,

elköltöztek a fecskék,

a tisztásokon zöld füvét

lerágták mind a kecskék,

Nem hegedül a zenekar;

nagy most a tücskök gondja;

és új divatú kalapot

nem visel már gomba.

Szétosztotta a körtefa

a fanyar vackort régen,

nincsen levél a bokrokon,

és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,

üres az erdő, árva.

S a szélső fán egy tábla lóg:

"Téli szünet van, zárva."

Ősz

Pusztay Ildikó: Őszi  séta

Ady Endre: Az Ősz dicsérete

Jámbor Lajos: Ősz a tanyán

Ady Endre: Az Ösz dicsérete

Egyszer csak, észrevétlenül

A fa alá avarszőnyeg kerül.

Megállsz a mélázó napsütésben,

Gyönyörködhetsz az őszi ködben.

Ezer színnel festett képek,

Mind a szívedbe égnek.

Nincs még egy évszak,

Mely ennyi pompát rejt

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.

Nézheted a vadludak vonulását

Ahogy őz keresi tisztáson a párját,

Szürettől hangos a hegyoldal

Itt, ott felcsendül egy dal.

A kertekben érik a dió

Hangosan kárál a szajkó.

Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,

Tehetsz almát, krumplit a parázsba.

Mesebeli illat lengi át a szobát,

Megidézheted régi korok hangulatát.

Forralt borral kezedben, a karosszékben,

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.

Este a csillagos eget nézve,

Felidézhetsz meséket,

Amiket egykor hallottál,

Amikor tiszta és jó voltál.

Ne bántsd az Őszt,

Fedezd fel inkább,

Amit nyújt,

Az összes titkát...      

Bús felhők között az ég...