2019. június 9., vasárnap

PÜNKÖSD,


PÜNKÖSD, AZ EGYHÁZI ÜNNEP:

Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja,
hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.
A húsvétot követő ötvenedik napra esik pünkösd,
amely mozgó ünnep május 10-e és június 13-a között.
Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepelték meg a pünkösdöt.
A Jeruzsálemben tartózkodók meglepődve vették észre,
hogy amit az apostolok beszélnek, ki-ki a maga nyelvén érti.
Előállott Szent Péter és prédikálni kezdett.
Beszédének hatására sokan megtértek és belőlük alakultak
az első keresztény gyülekezetek.
Pünkösd tehát az egyház születésnapja is.
A középkorban a szél zúgását, mely a Szentlélek eljövetelét előzte meg, kürtökkel, harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig égő kócok dobálásával, melyeket a templom padlásáról eresztettek a hívek közé,
vagy pl. a székelyföldi Csíkdelnén a Szentlélek jelképeként
fehér galambot repítettek szabadon a mise alatt.