2018. augusztus 30., csütörtök

Kétféle ember van


Hazugság


Öreg nő sóhajt


Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt

Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.

Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.

Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.

E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.

Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.

Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!



2018. augusztus 21., kedd

ARANYKENYÉR




Csepeli Szabó Béla

ARANYKENYÉR

- Szelj kenyeret édesanyám
pirítsd meg a kályha vasán,
aranyozd be sárga lánggal,
s kend be zsírral, fokhagymával!

Édesanyám: nagyanyóka
szoknyáját két csöppség fogja,
Béla fiam, Mari lányom,
"csákós hősöm", "gyöngyvirágom".

A kályhából kicsap a láng,
bevilágítja a szobánk,
négyen lessük anyám kezét,
s ő tűnődve szel négy karéjt.

Négy karéjt szel... Mért csak négyet?
Önmagának nem szelt étket!
Unokái... fia... menye...
Önmagát lám - elfeledte!

Önmagára sosem gondol,
megőszül értünk a gondtól,
süt, főz, mos ránk, töri magát,
hogy szépen éljen a család.

Anyám szíve aranyat ér,
a kenyere - aranykenyér,
szeretettel pirongatom,
megölelem, megcsókolom:

- Öten vagyunk, édesanyám!
Öten? - néz rám... Öten az ám!-
mosolyog és éles kése
belehasít a kenyérbe...

1955

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

2018. augusztus 13., hétfő

Tűznyár


Gősi Vali
Tűznyár

Csak tombol a lángszínű nyár,
mint forró láva, perzseli hevesen
az új életre vágyó, ölét szelíden
kínáló természetet.
Erdőt, mezőt, zsongó réteket
ítél szomjhalálra, gúnyosan röhög
a fuldokló, szomjas világra,
cseppet sem bánja, hogy milliónyi
esengő kéz hajlik az ég felé,
enyhülést várva.

Minden hiába!
A Föld könyörgő emberének
könnyes imája sem hoz kegyelmet.
Hiába várja a megváltó áldást,
hogy kenyérmag-érlelő esőre,
hűs hajnalra ébredhet végre
a megperzselt, szomjától tátogó
határ.

A kéjesen tomboló nyár
e tikkadt remény után is kacagva,
lángnyelvét csúfosan kinyújtva
int búcsúzót a kiszáradt világnak
– ahol a búzasorok alatt kiszikkadt hant,
mint láztól fekélyes torok,
kínjában néhol megrepedt –,
még új lángszerelmet gyújt,
s mint aki megvadult, perzsel tovább,
míg gyilkos lángja váratlanul
utolsót lobban, végzete utoléri,
s beleég saját, izzó hevébe.

Nyomában végre felszabadul
a felhők könnye, és az égből
döngve-hörögve hull, hull a zápor,
rétre, földekre mezőre,
mint szerelmesek hűsítő könnye
beteljesült , mámoros szerelmükre,
míg egy ütemre dalol a lelkük:
végre… végre!



Hová tűnt?


Gősi Vali:
Hová tűnt?

...hol van a régi tűz, a lobogás?
Hová tűntek az angyalfényekben játszó,
meghitt, családi esték, a kacagás,
a sültkrumpli-illatú vacsorák?
Hová lett az együtt-szívdobogás,
amikor a vége-nincs téli szürkület is
mesés izgalom volt, csupa varázs,
és hol van a kályha mellől áradó,
fáradt ráncokból újraéledő örök-mosoly,
a kalácsbélbe lényegült kincs,
a bölcs, arannyá érlelő, tiszta szó...?
A csorba csésze mesél csak arról,
hogyan szólt az a hajdanvolt, gyönyörű
altató...
forr.: poet.hu



2018. augusztus 11., szombat

Heltai Jenő: Nagymamácska


Heltai Jenő:
Nagymamácska

Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehérhajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg,
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.

És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
„Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?”

Nagypapácska fejvakarva
Szól: „Bevallom hát… no jó…
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer… érted, kis bohó?”

„Látod, látod, milyen kár volt”
Mondja most a nagymama –
„Hisz az ember gyönge, gyarló,
S az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Nékünk mily jól esne ma!”





Heltai Jenő 1871 augusztus 11-én született Pesten


Heltai Jenő


A hivatalos ismertető szerint "életművének egy része széles körökben népszerű olvasmány". Hát ezen van mit csodálkozni. Az Osiris kiadta kétezerben a 111 című detektívregényét, előtte és mögötte néma csend – ha jól látom. Nem könnyű népszerű olvasmánynak nevezni azt, ami nincs. Nem könnyű érteni az irodalompolitikát. Vagy talán nincs irodalompolitika. Soha nem volt. Aktualitások léteznek, nagy sebességgel átvert pillanatnyi politikai szempontok, azaz, mennyire képes szolgálni az adott életmű az adott követelményeket. Pedig hát Heltai nem volt az Őszirózsás "ellensége". Meg is kapta érte a magáét.
   "A szellemi fehér terror irodalmi orgánumában a Magyar Múzsában (idézi Nyerges András), Császár Elemér így írt a 111-es című regényről: "Vontatott, nehezen perdülő, szellemtelen detektívtörténet, melyben csak annyi az igazság, mint a költészet - márpedig utóbbi egyáltalán nincs benne. Költő, ha már hazudsz, hazudjál szépen, ne olyan siváran, csúful, unalmasan, mint Heltai Jenő. Még költői műben is bántó az az erkölcsi fény, amelyben a szerző a kétes férfi- és női egzisztenciákat bemutatja." Pedig neki – állítólag – megbocsátotta mindkét oldal, hogy politikamentesen próbált élni. A végeredmény nem ezt bizonyítja.
   Tizennégy évesen publikál. Otthagyja az egyetemet, újságot ír. Él Párizsban, Berlinben, Bécsben, Londonban, de Isztambulban is, hogy legyen némi különlegesség. Beszél és ír angolul, franciául, németül. És amit hoz a kényszer. Aztán hazatér, színigazgató több pesti színházban.
   El ne felejtsem, ahogyan élete ívét jellemzi valaki: "Reviczky kortársa, aki tizenkét évvel túléli negyvenötöt".
   Nem biztos, hogy irigylendő a hosszú élet. Belenőni a paradicsomian agyatlan, de aranyban dúskáló Monarchiába, megtanulni a Trianon utáni Magyarország új határait, túlélni Kun Bélát, aztán túlélni Horthyékat is, túlélni a mélymagyarok árpádsávos tombolását, aztán a front eléri Pestet, később túlélni a KATPOLT, az ÁVH-t, aztán Rákosit minden tetejébe.

   Azt mondják, Heltai tündéri természet, ami kétségtelen. Nehéz lehet ilyen hosszú életet személyes ellenségek nélkül leélni. Ha nem ilyen személyiség, valamelyik történelmi fordulóban megkapja a maga golyóját, mint mindenki.  De még így is nehéz lehetett.

   Öregembernek megszokni, hogy ami eddig fent volt, most lent van, hogy a fogason alul a kampó, a széknek fönt a lába, lent az ülőkéje, nem irigylem.

   Sok-sok híres, közmondásként, szólásként máig élő szövege közül az egyik, A néma levente mondata: „Az élet szép, hát tenéked magyarázzam?” – nem lehet véletlen.

Onagy Zoltán



Heltai Jenő (Budapest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957. szeptember 3.): író, költő, újságíró.

Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait,  újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Katonai pályára lépett; sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Isztambulban. Már 1900-ban titkárként dolgozott a Vígszínháznál, később, 1929-től a Belvárosi Színház,majd 1932–34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója lett.
Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást.
Megértéssel ábrázolta a bohém, link életet élőket. Heltai hangja időnként komor (mint például A 111-es című regényében), de sohasem lemondó. Más ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a francia becsületrenddel tüntették ki, a PEN klub magyar elnökévé választották és végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott.
86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.





2018. augusztus 8., szerda

Aratás régen

Lejkóné Kristóf Olga
Aratás régen
Lányok, legények mennek a határba.
Várja őket a ringó búzatábla.
Erősen tűz a Nap tikkasztó fénye
Nyár közepén az aratók fejére.
Fiúk kaszával nagyot suhintanak,
Mindnyájuknak jut egy jókora darab.
Mögöttük a nők hada serénykedik,
Hónuk alatt a kötelet tekerik,
Marokra szedik a levágott rendet,
Kévébe kötik, úgy raknak keresztet.

Két kaszás legény egymással vetekszik,
Mert a lányoknak az ügyesebb tetszik.
Lányok dereka ide-oda rezzen,
Még a kalász sem hajladozik szebben.
Gyermekek éppen vizet osztogatnak,
Ha az aratók olykor megszomjaznak.
Az aratásnak verejték az ára,
De dolgaikat nem végzik hiába.
Aranyló búza - az élet kenyere.
Nehéz munkával lesz a magtár tele.

Mokcsakerész, 2016. július


Tegyél rendet



Tegyél rendet az életedben. Nem azt mondom, hogy mindent és mindenkit dobj ki, de nézz körül alaposan, söpörd ki az oda nem illő dolgokat. Ami visszahúz, ami leural, ami könnyet csal a szemedbe, azt ne tartogasd, ne akarj rá nézni minden nap csak azért, mert megszoktad, hogy ott van, és úgy gondolod, hiányozna. Tudod, az új, jó dolgok igazából nem férnek meg, nincsenek összhangban azokkal, amiktől tényleg jobb lenne már megszabadulni. Teremts harmóniát a lelkedben, az életedben... Szabadulj meg neheztelés nélkül a múlt fájó darabkáitól, hogy legyen hely befogadni azt a számtalan csodát, ami még rád vár.

forr.: internet

Ha menekülni próbálunk


A tudomány


A munka


2018. augusztus 6., hétfő

Vallomás


Elhalmoznak jókívánságokkal. Hosszú életet, újabb sikereket, boldogságot kívánnak. Sok szépet és jót. És mind jól esik. Mind fontos. És persze mindegyik szép. De egyik sem szól a legfontosabbról, a legszebbről. Arról, ami igazán számít. Aki igazán számít. Rólad. Mert a legszebb, legfontosabb jókívánság Te vagy.

Csitáry Hock Tamás



Elfogadás


Ha az ember beengedi az idegent, a másságot, ha annyira nyitott, mint azok a kedves emberek, akik rendre barátjuknak, néha testvérüknek fogadják a harmadik és negyedik világban, az átéltek visszavonhatatlanul módosítják a lelket.

Nagy Bendegúz



A mentális készenléthez az is kell,


A mentális készenléthez az is kell, hogy ne válaszoljak minden kritikára, észrevételre azzal, hogy jó, de. Elárulom, a jó válasz a következő: aha, elgondolkodom rajta. Ameddig valakiben nem alakul ki egyfajta önreflexió és a más vélemények befogadásának képessége, addig hárítani fog minden bírálatot. Az ilyen ember mindig csak védekezik, megpróbálja igazolni önmagát, és elmagyarázni, miért van minden úgy jól, ahogy kitalálta.

Pistyur Veronika