2018. augusztus 30., csütörtök
Öreg nő sóhajt
Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.
Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
2018. augusztus 21., kedd
ARANYKENYÉR
Csepeli Szabó Béla
ARANYKENYÉR
- Szelj kenyeret édesanyám
pirítsd meg a kályha vasán,
aranyozd be sárga lánggal,
s kend be zsírral, fokhagymával!
Édesanyám: nagyanyóka
szoknyáját két csöppség fogja,
Béla fiam, Mari lányom,
"csákós hősöm", "gyöngyvirágom".
A kályhából kicsap a láng,
bevilágítja a szobánk,
négyen lessük anyám kezét,
s ő tűnődve szel négy karéjt.
Négy karéjt szel... Mért csak négyet?
Önmagának nem szelt étket!
Unokái... fia... menye...
Önmagát lám - elfeledte!
Önmagára sosem gondol,
megőszül értünk a gondtól,
süt, főz, mos ránk, töri magát,
hogy szépen éljen a család.
Anyám szíve aranyat ér,
a kenyere - aranykenyér,
szeretettel pirongatom,
megölelem, megcsókolom:
- Öten vagyunk, édesanyám!
Öten? - néz rám... Öten az ám!-
mosolyog és éles kése
belehasít a kenyérbe...
1955
Életszomj I.-II. kötetből (1999.)
2018. augusztus 13., hétfő
Tűznyár
Gősi Vali
Tűznyár
Csak tombol a lángszínű nyár,
mint forró láva, perzseli hevesen
az új életre vágyó, ölét szelíden
kínáló természetet.
Erdőt, mezőt, zsongó réteket
ítél szomjhalálra, gúnyosan röhög
a fuldokló, szomjas világra,
cseppet sem bánja, hogy milliónyi
esengő kéz hajlik az ég felé,
enyhülést várva.
Minden hiába!
A Föld könyörgő emberének
könnyes imája sem hoz kegyelmet.
Hiába várja a megváltó áldást,
hogy kenyérmag-érlelő esőre,
hűs hajnalra ébredhet végre
a megperzselt, szomjától tátogó
határ.
A kéjesen tomboló nyár
e tikkadt remény után is kacagva,
lángnyelvét csúfosan kinyújtva
int búcsúzót a kiszáradt világnak
– ahol a búzasorok alatt kiszikkadt hant,
mint láztól fekélyes torok,
kínjában néhol megrepedt –,
még új lángszerelmet gyújt,
s mint aki megvadult, perzsel tovább,
míg gyilkos lángja váratlanul
utolsót lobban, végzete utoléri,
s beleég saját, izzó hevébe.
Nyomában végre felszabadul
a felhők könnye, és az égből
döngve-hörögve hull, hull a zápor,
rétre, földekre mezőre,
mint szerelmesek hűsítő könnye
beteljesült , mámoros szerelmükre,
míg egy ütemre dalol a lelkük:
végre… végre!
Hová tűnt?
Gősi Vali:
Hová tűnt?
...hol van a régi tűz, a lobogás?
Hová tűntek az angyalfényekben játszó,
meghitt, családi esték, a kacagás,
a sültkrumpli-illatú vacsorák?
Hová lett az együtt-szívdobogás,
amikor a vége-nincs téli szürkület is
mesés izgalom volt, csupa varázs,
és hol van a kályha mellől áradó,
fáradt ráncokból újraéledő örök-mosoly,
a kalácsbélbe lényegült kincs,
a bölcs, arannyá érlelő, tiszta szó...?
A csorba csésze mesél csak arról,
hogyan szólt az a hajdanvolt, gyönyörű
altató...
forr.: poet.hu
2018. augusztus 11., szombat
Heltai Jenő: Nagymamácska
Heltai Jenő:
Nagymamácska
Nagypapácska, nagymamácska,
Két fehérhajú öreg,
Akik együtt megvénültek,
Lent a kertben együtt ültek,
Harmatos volt még a regg,
Trallala, trallala,
Harmatos volt még a regg.
És megszólalt nagymamácska,
Mint egy régi zongora:
„Rajta, valld be most barátom,
Nem haragszom, megbocsátom,
Nem csaltál-e meg soha?
Trallala, trallala,
Nem csaltál-e meg soha?”
Nagypapácska fejvakarva
Szól: „Bevallom hát… no jó…
Fordítsd félre most az orcád,
Egyszer voltam hűtlen hozzád,
Egyszer voltam áruló,
Trallala, trallala,
Egyszer… érted, kis bohó?”
„Látod, látod, milyen kár volt”
Mondja most a nagymama –
„Hisz az ember gyönge, gyarló,
S az az egy is, te pazarló,
Nékünk mily jól esne ma,
Trallala, trallala,
Heltai Jenő 1871 augusztus 11-én született Pesten
Heltai Jenő
A hivatalos ismertető szerint "életművének egy része széles
körökben népszerű olvasmány". Hát ezen van mit csodálkozni. Az Osiris
kiadta kétezerben a 111 című detektívregényét, előtte és mögötte néma csend –
ha jól látom. Nem könnyű népszerű olvasmánynak nevezni azt, ami nincs. Nem
könnyű érteni az irodalompolitikát. Vagy talán nincs irodalompolitika. Soha nem
volt. Aktualitások léteznek, nagy sebességgel átvert pillanatnyi politikai
szempontok, azaz, mennyire képes szolgálni az adott életmű az adott követelményeket.
Pedig hát Heltai nem volt az Őszirózsás "ellensége". Meg is kapta
érte a magáét.
"A szellemi fehér
terror irodalmi orgánumában a Magyar Múzsában (idézi Nyerges András), Császár
Elemér így írt a 111-es című regényről: "Vontatott, nehezen perdülő,
szellemtelen detektívtörténet, melyben csak annyi az igazság, mint a költészet
- márpedig utóbbi egyáltalán nincs benne. Költő, ha már hazudsz, hazudjál
szépen, ne olyan siváran, csúful, unalmasan, mint Heltai Jenő. Még költői műben
is bántó az az erkölcsi fény, amelyben a szerző a kétes férfi- és női
egzisztenciákat bemutatja." Pedig neki – állítólag – megbocsátotta mindkét
oldal, hogy politikamentesen próbált élni. A végeredmény nem ezt bizonyítja.
Tizennégy évesen
publikál. Otthagyja az egyetemet, újságot ír. Él Párizsban, Berlinben, Bécsben,
Londonban, de Isztambulban is, hogy legyen némi különlegesség. Beszél és ír
angolul, franciául, németül. És amit hoz a kényszer. Aztán hazatér,
színigazgató több pesti színházban.
El ne felejtsem, ahogyan élete
ívét jellemzi valaki: "Reviczky kortársa, aki tizenkét évvel túléli
negyvenötöt".
Nem biztos, hogy
irigylendő a hosszú élet. Belenőni a paradicsomian agyatlan, de aranyban
dúskáló Monarchiába, megtanulni a Trianon utáni Magyarország új határait, túlélni
Kun Bélát, aztán túlélni Horthyékat is, túlélni a mélymagyarok árpádsávos
tombolását, aztán a front eléri Pestet, később túlélni a KATPOLT, az ÁVH-t,
aztán Rákosit minden tetejébe.
Azt mondják, Heltai
tündéri természet, ami kétségtelen. Nehéz lehet ilyen hosszú életet személyes
ellenségek nélkül leélni. Ha nem ilyen személyiség, valamelyik történelmi
fordulóban megkapja a maga golyóját, mint mindenki. De még így is nehéz lehetett.
Öregembernek megszokni,
hogy ami eddig fent volt, most lent van, hogy a fogason alul a kampó, a széknek
fönt a lába, lent az ülőkéje, nem irigylem.
Sok-sok híres,
közmondásként, szólásként máig élő szövege közül az egyik, A néma levente
mondata: „Az élet szép, hát tenéked magyarázzam?” – nem lehet véletlen.
Heltai Jenő (Budapest, 1871. augusztus 11. – Budapest, 1957.
szeptember 3.): író, költő, újságíró.
Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi
tanulmányait, újságíróként dolgozott: a
Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt.
Katonai pályára lépett; sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben,
Berlinben, Isztambulban. Már 1900-ban titkárként dolgozott a Vígszínháznál,
később, 1929-től a Belvárosi Színház,majd 1932–34-ben a Magyar Színház egyik
igazgatója lett.
Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című
daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben
kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. Színpadi műveiben is kitűnt
költői készsége: 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma
levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is
műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást.
Megértéssel ábrázolta a bohém, link életet élőket. Heltai hangja
időnként komor (mint például A 111-es című regényében), de sohasem lemondó. Más
ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi
zsidótörvények. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre
tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a
francia becsületrenddel tüntették ki, a PEN klub magyar elnökévé választották
és végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott.
86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.
2018. augusztus 10., péntek
2018. augusztus 8., szerda
Aratás régen
Lejkóné Kristóf Olga
Aratás régen
Lányok, legények mennek a határba.
Várja őket a ringó búzatábla.
Erősen tűz a Nap tikkasztó fénye
Nyár közepén az aratók fejére.
Fiúk kaszával nagyot suhintanak,
Mindnyájuknak jut egy jókora darab.
Mögöttük a nők hada serénykedik,
Hónuk alatt a kötelet tekerik,
Marokra szedik a levágott rendet,
Kévébe kötik, úgy raknak keresztet.
Két kaszás legény egymással vetekszik,
Mert a lányoknak az ügyesebb tetszik.
Lányok dereka ide-oda rezzen,
Még a kalász sem hajladozik szebben.
Gyermekek éppen vizet osztogatnak,
Ha az aratók olykor megszomjaznak.
Az aratásnak verejték az ára,
De dolgaikat nem végzik hiába.
Aranyló búza - az élet kenyere.
Nehéz munkával lesz a magtár tele.
Mokcsakerész, 2016. július
Tegyél rendet
Tegyél rendet az életedben. Nem azt mondom, hogy mindent és
mindenkit dobj ki, de nézz körül alaposan, söpörd ki az oda nem illő dolgokat.
Ami visszahúz, ami leural, ami könnyet csal a szemedbe, azt ne tartogasd, ne
akarj rá nézni minden nap csak azért, mert megszoktad, hogy ott van, és úgy
gondolod, hiányozna. Tudod, az új, jó dolgok igazából nem férnek meg, nincsenek
összhangban azokkal, amiktől tényleg jobb lenne már megszabadulni. Teremts
harmóniát a lelkedben, az életedben... Szabadulj meg neheztelés nélkül a múlt
fájó darabkáitól, hogy legyen hely befogadni azt a számtalan csodát, ami még
rád vár.
forr.: internet
2018. augusztus 6., hétfő
Vallomás
Elhalmoznak jókívánságokkal. Hosszú életet, újabb sikereket,
boldogságot kívánnak. Sok szépet és jót. És mind jól esik. Mind fontos. És
persze mindegyik szép. De egyik sem szól a legfontosabbról, a legszebbről.
Arról, ami igazán számít. Aki igazán számít. Rólad. Mert a legszebb,
legfontosabb jókívánság Te vagy.
Csitáry Hock Tamás
Elfogadás
Ha az ember beengedi az idegent, a másságot, ha annyira nyitott,
mint azok a kedves emberek, akik rendre barátjuknak, néha testvérüknek fogadják
a harmadik és negyedik világban, az átéltek visszavonhatatlanul módosítják a
lelket.
Nagy Bendegúz
A mentális készenléthez az is kell,
A mentális készenléthez az is kell, hogy ne válaszoljak minden kritikára,
észrevételre azzal, hogy jó, de. Elárulom, a jó válasz a következő: aha,
elgondolkodom rajta. Ameddig valakiben nem alakul ki egyfajta önreflexió és a
más vélemények befogadásának képessége, addig hárítani fog minden bírálatot. Az
ilyen ember mindig csak védekezik, megpróbálja igazolni önmagát, és
elmagyarázni, miért van minden úgy jól, ahogy kitalálta.
Pistyur Veronika
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)