ARANYKENYÉR

Csepeli Szabó Béla

ARANYKENYÉR

- Szelj kenyeret édesanyám

pirítsd meg a kályha vasán,

aranyozd be sárga lánggal,

s kend be zsírral, fokhagymával!

Édesanyám: nagyanyóka

szoknyáját két csöppség fogja,

Béla fiam, Mari lányom,

"csákós hősöm", "gyöngyvirágom".

A kályhából kicsap a láng,

bevilágítja a szobánk,

négyen lessük anyám kezét,

s ő tűnődve szel négy karéjt.

Négy karéjt szel... Mért csak négyet?

Önmagának nem szelt étket!

Unokái... fia... menye...

Önmagát lám - elfeledte!

Önmagára sosem gondol,

megőszül értünk a gondtól,

süt, főz, mos ránk, töri magát,

hogy szépen éljen a család.

Anyám szíve aranyat ér,

a kenyere - aranykenyér,

szeretettel pirongatom,

megölelem, megcsókolom:

- Öten vagyunk, édesanyám!

Öten? - néz rám... Öten az ám!-

mosolyog és éles kése

belehasít a kenyérbe...

1955

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)