Müller Péter: Egy kor sötétségét...

Gary Chapman: A szakításról

Társadalmunkat méltán nevezik eldobható társadalomnak. Élelmiszereinket tetszetős csomagolásban vásároljuk meg, amit aztán azonnal a szemétbe dobunk. Az autókat és a háztartási eszközöket is úgy tervezik, hogy hamar elavuljanak. A bútorokat nem azért adjuk jótékonysági intézményeknek, mert már használhatatlanok, hanem azért, mert kimentek a divatból. Még a nem kívánt terhességek is "eldobhatók". Üzleti kapcsolatainkat is csak addig tartjuk fenn, amíg hasznosak számunkra. Nem meglepő tehát, hogy társadalmunk elfogadta az "eldobható házasság" eszméjét is. Ha már nem vagyunk boldogok egymással, vagy kapcsolatunk nehéz időszakon megy keresztül, hagyjuk ott az egészet, és nyissunk egy új fejezetet az életünkben.

Gary Chapman

Ralph Waldo Emerson: godolata a társadalomról

Az úgynevezett haladásnak minden vívmánya bizonyos veszteségekkel jár együtt: például a társadalom gazdagodik egy találmánnyal, de ugyanakkor elvész egy olyan tulajdonság, mely mindannyiunkkal vele született. A művelt embernek hintaja van, de már alig tudja használni a lábait. Remek genfi órája van, de csillagászati naptárt szerez be, mivel bízik abban, hogy a könyvben minden tudnivalót megtalál, egyetlen egy csillagot sem ismer fel az égbolton s nem veszi észre sem a tavaszi, sem az őszi napéjegyenlőséget. Az értelmes ember minden henye dolgot elvet magától s mindig visszatér végül is ahhoz, ami neki a legszükségesebb.

Ralph Waldo Emerson

Mozgó kép

A tudatlanság és a hatalom...

A szeretetről

A szeretetről

Tulajdonképpen hol terem a szeretet? - kérdeztem egyszer egy anyát.

- Magról vetik - nevetett rám.

- És honnan szerzik hozzá a magot?

- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában és minden ölelésben.

- Öntözni nem kell?

- Dehogynem. Jó szóval.

- Nem könnyel?

- Ments ég! A könny sós és kimarja a kis szeretet palánta hajtásait.

- Hát palántázni kell a szeretetet?

- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha a szeretet nem terem, kihűl a föld.

- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt, semmit sem ér?

- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkozom.

- Elsősorban mi hát a szeretet?

- Biztonság. Ha szeretsz és szeretnek, mindig van szövetségesed.

- És mi a szeretet másodsorban?

- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.

- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem. Mégis érdemes szeretni?

- Csak azt érdemes!

Baranyi Ferenc: Egy pillanatra

Baranyi Ferenc: Egy pillanatra

A pillanatot kell csupán kibírni,

amikor egy véletlen mozdulatból

kiderül, amit szüntelen gyanítasz,

de míg gyanítod, addig nem gyanakszol,

a pillanatot kell csupán kibírni,

amely egy önhitt szárnyalást keresztez,

mikor gyönyörű ívű szerepéből

egy pillanatra kiesik a kedves,

a pillanatot kell csupán kibírni,

mikor egy elszólása tudtul adja,

hogy szerelmedért teljes életével

adózik bár, de csak felére tartja,

a pillanatot kell csupán kibírni:

az átmeneti örökkévalóság

döbbenetét, mit a tábornok érez

ha kételyei percre lefokozzák -

a pillanatot kell csupán kibírni!

Aztán beérni azzal a csekéllyel,

mi megmarad a pillanat után is.

És oly csekély, hogy egy élettel ér fel

Hegedűs Dóra: Szótlanul

Hegedűs Dóra: Szótlanul

kóbor lélek, ki bizonytalan utakon járva

keresi a helyét eme nagyvilágban

időnként az otthontól messzi távol

homályban a részeg éjszakáktól

zavarodottan, az élet folyamát követve

rá kell jönnünk, hogy talán egy út sincs kikövezve

nincsenek kitaposott ösvények, elvek

csak a folyton szőtt tervek

melyek mind sorra füstbe mennek

ember, ki mítoszok szerint Isten teremtménye vagy

mikor döbbensz rá, hogy a jelened a jövőd kulcsa

s nem fordítva

csak nevess és nevess, hiszen semmi másod sincs

a ruhád, az otthonod, az autód, a munkád, mind nem a tiéd

lelked vagy Te, a mosolyod vagy Te, szemed tükre

ennyi vagy csupán, de így teljes és hatalmas

minden mást elvehetnek, de ez az, ami örökre megmarad

Petry Csaba: a természetről

A természet......

A víz, míg fenn siet a bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban, itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég, hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert, hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában, nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve, hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él, mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a templomaitokba, imádkozhatunk

és dicsőíthetjük napszámban az Urat, mit sem ér!

Petry Csaba

Mark Lawrence: A bánat formál bennünket,

Áprily Lajos: Mennék eléd

Áprily Lajos: Mennék eléd

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.

A déli oldalon leselkedel.

Gyökerek hallják könnyű léptedet,

átküldesz egy-egy halk leheletet,

mely szűzies még és illattalan,

de sejtető, jó langyossága van.

Csak arcom érzi még, nem sejti más,

varázs van benne, keltető varázs.

Ahol jársz, néma éberség fogad,

keresed a rügyes sombokrokat,

hogy langyosságoddal rájuk lehelj

s kipattanjon a sárga kis kehely.

Feljössz az élre, melyet hó erez,

íj válladon, a hátadon tegez,

benne az arany nyílakat hozod,

melyekkel a telet megnyilazod.

Mennék eléd, s mint fényváró anyám,

még utoljára elkiáltanám

nevedet, melyből napfény sugaraz:

Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

A. A. Milne: Kicsi sárga nárcisz

A. A. Milne: Kicsi sárga nárcisz

Sárga kerti kalapja,

Zöld ruhája volt,

Bókolt a déli szélnek,

Fel és alá hajolt.

Nekifordult a Napnak,

Társának súg, beszél,

Sárga fejét himbálva:

"Meghal a tél."

(Honti Irma ford.)

Szabó Lőrinc: Tavasz

Szabó Lőrinc: Tavasz

"Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.

"Tavasz!" - felelt a Nap.

"Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.

"Meg ám!" - felelt a Nap.

"Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.

"Szeretlek!" - szólt a Nap.

"Akkor hát szép lesz a világ?"

"Még szebb, még boldogabb!"

Gazdag Erzsi: Itt a tavasz

Itt a tavasz, tudod-e?

Leheletét érzed-e?

Virágszájjal rád nevet

virágszagú kikelet.

Rád füttyent a bokorból,

füttyös madár torokból.

Rügyes ággal meglegyint

S érzed, tavasz van megint.

Móra Ferenc: Fecskehívogató

Móra Ferenc: Fecskehívogató

Villás farkú fecskemadár,

jaj de régen várunk!

Kis ibolya, szép hóvirág,

kinyílott már nálunk!

Fátyolszárnyú kis méhecskék

zúgva-döngve szállnak.

Cifra lepkék, kék legyecskék

ide-oda járnak.

Rózsa, rózsa, piros rózsa

nyitogatja kelyhét;

itt a tavasz, lessük,

várjuk a csicsergő fecskét.

Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti a telet.

Hancúroznak friss szelek.

Nyelvecskéjével a fű

tavaszt kóstol:

jó ízű!

Bimbót bont a barka már.

A hóvirág? Ő sem vár.

Hosszú volt a tél nagyon.

Jót nyújtózik a napon.

Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák

Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák

"Jó reggelt, Nap, ég,

hegyek,aludtunk egy éven át..

"Így köszönnek a kibújó

hóvirágok, ibolyák.

"Jó reggelt, szél, fellegek,

jó reggelt, te szép világ!"

Bólogat a kék ibolya,

nevetgél a hóvirág.

"Jó reggelt, fa, kis bogár,

mikor hajt rügyet az ág?

Mikor lesz az ágon levél,

levelek közt száz virág?"

"Jó reggelt, virágszedők,

Örül, aki minket lát..."

Jő a tavasz, hirdetik a

Hóvirágok, ibolyák.

Friedrich Nietzsche:Aki csak, egy kicsit...

Ha úgy érzed, kifosztottak...

Szepes Mária:Az erők mindíg...

Móricz Zsigmond, a művészetről

Jakab Sándor: Tájkép

A tájkép élvezésében is az a fontos, amit az ember lelke önt bele a nyers képbe. Mindenki annyit lát, amennyit tud látni; azt látja meg kint, ami benne van, belül!

Móricz Zsigmond

Szeretet

Csitáry-Hock Tamás:A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér...

Pino Daeni

A festő az utolsó ecsetvonáshoz ér... és elkészül a mű. A nagy mű. Aminek csodájára jár az egész világ. Csak állsz a kép előtt. És nem érted, mi olyan különös rajta. Nem tudod, miért megfejthetetlen a mosoly. Nem tudod, mit rejtett el benne a Mester. Pedig egyszerű. A Mester nem az arcot örökítette meg. Nem a külső szépséget vitte vászonra. Valami mást. Azt, ami belül lakozik. A lényeget. Mert ő tudta, hogy az igazi szépség belül kezdődik és kívül ér véget. Az arcon. A szemekben. Az ajkakon. A mosolyon. Az Ő mosolyán.

Csitáry-Hock Tamás

Popper Péter:Az igazi összetartozás valószínűleg az élet legnagyobb értéke.

Az igazi összetartozás valószínűleg az élet legnagyobb értéke. És nyilvánvaló, hogy nemcsak szerelmi összetartozásról van szó, hanem barátságról, vagy a nehezen meghatározható "közöm van ehhez az emberhez" érzésről is.

Popper Péter

Csitáry-Hock Tamás:Kávézol...

Kávézol... igazi, finom kávét iszol. Három cukorral, két kanálka tejporral, ahogy szoktad. Mégis, olyan furcsa. Nem olyan, mint máskor. Finomabb, lágyabb, édesebb. De miért? Nem érted. Kavargatod, ízlelgeted. Sokkal finomabb, mint máskor. Vajon a kávétól? A tejportól? A cukortól? Nem. Egyiktől sem. Mindegyik ugyanaz, ugyanannyi, mint máskor. Hanem valami mástól. Valaki mástól. Aki ott ül veled szemben, aki rád mosolyog, akinek hallod hangját, érzed szívdobbanását. Igen. Tőle finomabb a kávéd. És az életed.

Csitáry-Hock Tamás

JUHÁSZ GYULA: SZERELEM?

                                                   Juhász Gyula: Szerelem?                                                    

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Kishonthy Csilla: Álarc nélkül

Ispán István:Egy csllagért

Paulo Coelho:“Egyetlen kaland többet ér,

“Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök".

Paulo Coelho

Heltai Jenő: Vallomás

Heltai Jenő:  Vallomás

Kivertem a remény szivemből

Amint kivernek egy kutyát,

Isten veled szerelmi mámor!

Isten veled szép ifjuság!

Magányos ember lett belőlem,

Kissé mogorva, de nyugodt,

Gyűlölni többé nem tudok már,

De már szeretni sem tudok.

És ideált többé nem ismer,

Bálványokért nem ég szivem,

Amit az emberek hazudnak,

Meghallgatom, de nem hiszem.

Olyan vagyok mint a nagyétü,

Ki `átaleszi` a napot,

S az asztaltól csak akkor kel föl,

Ha pukkadásig jóllakott.

Ott kaptam én is az ebédet,

Pompás, remek volt, isteni!

Üres kedéllyel, telt gyomorral

Dőljünk le most -- emészteni.

Gerlóczy Márton: A világnak van egy rendje,

Szepes Mária:A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül.