A természet......
A víz, míg fenn siet a
bércek között, sok terhet vesz magára, melyet utóbb nem bír el. Mikor árad, s
elönti a síkokat, elsőként ettől szabadul meg. Elzárja magát a világtól, miként
az ember, ha gondjaival bástyázza körül magát. (...) Jársz - kelsz a világban,
itt is, ott is magadra veszel valamit. Hol jót, hol rosszat. Aztán annyi minden
ragad rád, hogy már nem bírod. Lerakod hát magad köré. Csakhogy akkor nem látsz
túl ezen a falon. Ott vagy belül, egymagad. Ugye milyen borzasztó? A folyó sem
tudja elviselni. Időről időre áttöri e hátakat. De az ereje csak arra elég,
hogy egy része kijusson. Arra már nem, hogy visszatérjen önmagába. S ami kint
marad belőle, elpusztul, rohadni kezd. A folyó ilyen. Nem tudja legyőzni
önmagát. Időről időre elhagyja medrét, de mindig újra teremti gátjait. Isten
azonban soha nem hagyja el gyermekeit. (...) Isten azért hívta el az embert,
hogy őrködjön a Teremtés rendjén. De nem írásokban, nem templomok homályában,
nem mások hitét gyalázva, pusztítva, vérbe tobzódva, máglyák tüzén pörkölődve,
hanem a folyók mentén, az erdőben, a földeken, munkával és hittel. Nem
szavakban, énekben kell dicsérni az Urat, hanem tettekben. Amíg a folyó él,
mert életben tartjuk, Istennek tetsző életet élünk, az ő rendjére vigyázunk, ha
soha át nem lépjük a templomaitok kapuját. Ha pedig vizeink meghalnak, mert nem
gondozzuk őket, bújhatjuk reggeltől estig az írásaitokat, járhatunk a
templomaitokba, imádkozhatunk
és dicsőíthetjük
napszámban az Urat, mit sem ér!
Petry Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése