szeretet. hülyeséggel együtt.
Az
embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni!
Ezt a drága
Édesanyám mondta.
Ő meg tudta tenni – én nem.
Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem.
Sajnáltam is.
De nem szerettem. Ő viszont szerette!
Mi volt a titka?
Egyszer erről faggattam, és azt mondta:
„Nézd,
minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz,
könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van
szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel,
hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még.
Minden
ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy hülye? Mégis szeretlek.
Abban a
hatalmas zsákba, amelyet a lelkemben nyitottam Neked, minden rossz
tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre
méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon!
Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei,
tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai.
Nincs
olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A
szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden
rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom.
Kidobom vagy elfelejtem.”
Nem
értettem, s ezért még hozzátette:
„ No,
nézd! Vegyük csak azt, ami Téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat
végigbömbölted hároméves korodig. Követelőző voltál. Önző, mohó. Csak arra
kellettem Neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne
felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös
voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam.
Nem
zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások
számára borzalmas bűz, ami Belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél,
hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni Miattad.
Az utcán
lusta voltál járni, föl kellett emelni Téged, és cipelni, mert Te élvezted, én
meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan
kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték,
öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek!
Ne hidd,
hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban
másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó
nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz
a szemébe!”
Ember ő is,
szegény, mint Te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a
szemeit! Vagy még inkább: a szívét!
Erre az
indított, hogy egyik Marosvásárhely-i rádióban hallottam, hogy már – „
Elcsépelt szöveg, hogy mindenkit úgy szeretni, elfogadni amilyen !!!! – hát
lehet, hogy a médiának – DE – , ha nem fogadom el, akkor nagyon zötykölödő,
kinlódó, elkeseredett életet élek, aminek a vége a LELKI HALÁL – hááát az ilyet
is bele kell vetni a zsákba – hátha egyszer kiugrik belőle és szeretetre méltó
személy lesz, aki majd szeretni képes lesz !!!!!!
György
Tibor
Nt. György
Tibor szentszéki tanácsos, plébános
Születés
helye és ideje: Gyergyószentmiklós, 1961. február 17.
%2B38%2B000%2BFt.jpg)
