Heinrich
Heine: Bánat
Tudod
mi a bánat?
Várni
valakit ki nem jön el többé.
Eljönni
onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni
szívedet örökké!
Szeretni
valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket
tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni
egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott
szívvel mindig csak remélni!
Megalázva
írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva
várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat
idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat
őrizni, mik elfakultak.
Hideg
búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással
látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni
hamis lemondással,
Hazamenni,sírni
könnyes zokogással.
Otthon
átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S
imádkozni,
Hogy sose tudja
meg
Mi is az a
bánat.
A szív
gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát
a két szemem,
Messze túl
a könnyeken,
Hogy még
mindig te vagy a mindenem.
Ha az
kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg
mit jelentesz nekem?
Tán
büszkeségből azt felelném,
Semmit,
csak múló szerelem.
Elmegyünk
majd egymás mellett,
S a két
szemed rám nevet.
Kacagva
köszöntelek én is,
De hangom
kissé megremeg.
Mosolygok
az utcasarokig.
Aztán, hogy
elfordulok,
Fáradt
szememhez nyúlok,
S egy
könnycseppet elmorzsolok.
A válás mindig
nehéz,
De rosszul
itélsz,
Nem bántam
meg
Bárhogy is
volt, nem bántam meg.
Szívemben
mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem
azt, hogy rossz vége lett
És csak az
maradsz,
Ki engem
boldoggá tett.
Elmentél
tőlem kedves,
S én
hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett
volna minden,
Ki menni
akar, engedni kell.
Mosolygott
hozzá az arcom,
De mögé,
már senki sem néz.
Játszani a
közönyös embert,
Most látom
csak míly nehéz.
Ha azt
kérdezné most tőlem valaki
Mondjam
meg, mit jelentesz nekem?!
Egy
pillanatra zavarba jönnék,
S nem
tudnék szólni hirtelen!
S
nagysokára mondanám halkan
Semmiség,
csupán az életem.
S nem venné
észre rajtam senki sem,
Hogy
könnyes lett a szemem!
Szabó
Lőrinc fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése