2023. október 17., kedd
Bánki Éva
Szabad Egyetem - Bánki Éva
VARSÓ UTÁN
Ránk férne a változás. A magyarok többségének jót tenne egy baloldali fordulat.Miért kevés erre esély? Kelet-Közép-Európában rossz és még rosszabb között hajlamosak az emberek választani. Többnyire arra szavaznak, akitől, amitől kevésbé félnek. Ezt megpróbálja a létező magyar baloldal meglovagolni: történtek ugyan hibák (sic!) a kilencvenes években, de semmi sem lehet olyan rossz, mint az Orbán-korszak... fogd be szépen az orrod (ha másképp nem megy), és szavazz ránk! Ám ha az Orbán-korszak és a rendszerváltást követő idők között lehet választani, akkor a jobboldal a végelgyengülésig fog uralkodni. Nagy kérdés persze, miért nem sikerült a hosszú-hosszú évek alatt felépíteni egy, a régi kommunistáktól és a rendszerváltó elittől teljesen (nemcsak néhány kirakatember személyében) független baloldalt. (Számos tippünk van. Néhány rendszerváltó értelmiségi ma is hősként tekint önmagára, és még a kultúrharc legmocskosabb kis győzelmeire vagy a "koraszülött jóléti állam" szétverésére is büszke. Mivel alig létezik van irodalmi emléknyoma a korszak társadalmi szenvedéseinek, ezért sokan meggyőzik magukat, hogy nem is volt az egész annyira "rettenetes". Ráadásul néhány értelmiségi aranykorként emlékszik vissza a kilencvenes évekre: ugyan "tényleg nem volt könnyű sokaknak", "történtek hibák", ugyebár, de legalább a buli szabad volt... azt néztünk le, akit akartunk.) A kilencvenes évekre nosztalgiával tekintők kevesen vannak -- és nem azért, mert a többség nem ír, nem olvas, nem gondolkodik.
Ránk férne a változás...
És talán a legkönnyebben ez úgy valósulhatna meg, ha leszámolnánk a múlt
kísérteteivel és hazugságaival. Ha a régi pártok és véleményvezérek szabadon
hagynák a baloldali térfelet, és nálunk is kiformálódhatnának a szabadságot és
az egyenlőséget képviselő új erők.
Addig minden más ábránd. Felhőjáték. Mint a képen.
2023. október 9., hétfő
Bármilyen áldozatot
Bármilyen áldozatot meghozunk, hogy elnyűtt arcunknak és
testünknek örök frissességet kölcsönözzünk, és eltöröljünk minden, az
elkerülhetetlen sorsunkra emlékeztető jelet. (...) Szeretnénk, ha az évek
fokozatos múlásával egy fiatalabb és üdébb arc nézne vissza ránk a tükörből.
Arról álmodozunk, hogy képesek leszünk lassított felvételben visszafelé
lejátszani életünk filmjét. Így aztán nyugtalanító külsejű egyének mászkálnak
közöttünk: az öregedés jegyeinek elrejtése érdekében maguknál az eltitkolandó
ráncoknál és szépséghibáknál is rémesebb eszközökkel álcázzák azokat.
Jöhet ezután
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!
Dsida Jenő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)