Mikor már nincs hová menni

Mikor már nincs hová menni

Ha majd jó anyánk és jó apánk is messzi útra kél,

s régi házunk, otthonunk is csak emlékünkben él,

könnyes szemmel nézünk fel a csillag teli égre,

s ott kutatjuk nyomát annak, ki lépteink kísérte.

Mert mikor már nincs otthon hová haza lehet menni,

s nincsenek meg azok sem, kik hűn tudtak szeretni,

elveszett árvák leszünk, kik többé nem lelik helyük,

mert bármerre visz útjuk, nem lesz életük.

Ha majd elveszítjük azokat, kiket nagyon szerettünk,

magunkba zárkózunk, némán szenvedünk,

hisz fájdalmunkat, mit a szívünk érez, nem értheti más,

csak az ki már elvesztette anyját és apját.

Kun Magdolna

Csontváry

Csontváry Kosztka Tivadar

Még a tölgyfák is megremegnek,

Csepeli Szabó Béla

HAZÁDNAK MEGRENDÜLTEN IS...

Ó, Vörösmarty...

Még a tölgyfák is megremegnek,

ha viharokkal verekednek,

így hát ha nagyon megsebeznek,

a ránk-ránk suhintó böjti szelek,

s életünk mélyen felkavart folyama felett

letört, holt ágakat sodor a víz

a szívünkön át,

álmaink itt is, ott is leszakadt

iszapos partjai alatt,

felidézem hatalmas énekedet,

s míg megrendülten hallgatom

elméd gyönyörű szózatát,

lassan lecsitul bennem a vihar,

s új erővel tölt meg a Dal:

"Hazádnak rendületlenül..."

- és megrendülten is!

"légy híve, óh magyar."

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

Vörösmarty Mihály portréja (Barabás Miklós olajfestménye, 1836)

Emberismeret

A természetnek pár évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy visszaszerezze az ember által valaha kisajátított területeket. Az embernek néhány óra kellett, hogy lerombolja, elpusztítsa évezredek minden vívmányát, eredményét. Egy röpke pillanat alatt eltörölt mindent, mert az emberi lélek legveszedelmesebb hibájának, a kapzsiságnak a hatalma alá került. A több évszázados történelem során a kapzsiság miatt városok égtek el, civilizációk semmisültek meg. De az embert ez soha nem tartotta vissza. Módszeresen táplálta, növelte, dédelgette legfőbb bűnét, nem akarta beismerni a vétkét... nem tudott osztozni... de megtanult irigykedni...

Andrej Gyjakov

Semmi sem változtatja meg

Semmi sem változtatja meg az embert annyira, mint az életösztön. Hiszen ha működik, az erkölcsi értékek háttérbe szorulnak. Elnyomni vagy megszabadulni tőle szinte lehetetlen. Az emberi természet része - mindössze egy védekező mechanizmus -, akár az immunrendszer, a köhögés, a könnyek... ilyen egyszerűnek tűnik, de valamiért ennek az érzésnek a ritka "rohamai" az esetek többségében éles ellentétben állnak a bátorságról, lélekerőről, erkölcsről és hasonló efemer dolgokról való elképzeléseinkkel.

Andrej Gyjakov

Penny Hardy

FÉLELMETES ERDŐBEN JÁRSZ

Csepeli Szabó Béla

FÉLELMETES ERDŐBEN JÁRSZ

Vigyázz, a lelkem párás erdő,

csupa dolina, barlang, inda:

ne kutass bennem, hagyj el engem,

ne bújj nagy python-karjaimba.

Menj világosabb, tisztább tájra.

Bennem vihar sír. Elvadultam.

Eredj: Ne kérdezd: merre, hol van

az a kis fenyves, aki voltam.

Úgy változtam át, észrevétlen,

mint anyaöl titkán a sejtek:

az emberiség mély szeméből

iszonyú, hűvös esők vertek...

Menj. A sok eső dzsungellé tett.

Féltelek Kedves. Hagyd a sírást.

Miért vágyódsz bús mélyeimbe?

Miért vágsz bennem ösvényt, irtást?

Ki küldött, mondd? Mi ad erőt, hogy

mezítlenül barangolj bennem?

Halk kis ősasszony, Éva lánya,

miért bolygatod fel a lelkem?

Jaj, jaj, bezárulsz álmaimba,

s mikor felkél a messzi hajnal,

csak állsz majd égő, nap-szívemnél,

vakon, zokogva,

fehér hajjal...

A világ peremén című kötetből (1959)

Barátság

Manapság egyre ritkább az igazi barátság. Hogy miért van ez így? Nem tudom. Az emberek valahogy magányosak maradnak. Ismerősei, jó ismerősei még csak akadnak az embernek, de olyan barát, aki előtt hangosan gondolkodhat..

Berkesi András

Josephine Wall

I.Kék hegyek

Sík Sándor : Hegyek

I.Kék hegyek

 Mese-tüzében alkonyi sugárnak

Kéklő hegyormok halkan muzsikálnak.

Lelkedbe lopják arcuk hűvösét,

És zsongva hív a kéklő messzeség.

Szívedre hullnak, mint az enyhe harmat,

Hívó, mosolygó messze halk hatalmak.

És lelkedet kitárod csendesen

És elindulsz a kék ösvényeken.

Nézel, komolyan, hittel mosolyogva

A fátylasarcú esti hegyfokokra.

És mégy és mégy. Ki tudja, merre mégy?

Ki tudja, meddig zeng a messzeség?

Minő titkoktól terhesül a távol?

A hegyek arcán hétszeres a fátyol.

De megállanod soha nem lehet,

Mert rádleheltek egyszer a hegyek.

Álmokat ne kergess.

Az élet olyan, mint egy séta az erdőben

Gárdonyi Géza

Az élet

Az élet olyan, mint egy séta az erdőben.

Ösvényen jársz, fákat hagysz magad mögött. Ez az út, melyen végighaladtál: a Te múltad.

Erre néha visszanézel és elgondolkodsz vajon a jó ösvényt választottad-e. Az elhagyott fák és bokrok azokat az embereket jelképezi, akikkel eddigi utad során megismerkedtél. Néha letépsz pár szál virágot, magaddal viszed őket, végigkísérik utad: ők a Te szeretteid.

Haladsz előre, látod az út végét, célod beteljesedését, de mi lesz veled, ha az elkanyarodik és már csak egy pár métert ismersz belőle? Ne aggódj! Az út folytatódik, ott van, csak várnod kell, míg meglátod. Ehhez viszont le kell győznöd félelmed, amit az ismeretlenség, idegen környezet miatt érzel és haladnod, lépned kell tovább! És addig is: képzeld el, találgass milyen lehet a folytatás és így nem érhetnek meglepetések.

Utad során beesteledik. Sötétség borul az erdőre. Mi lesz veled most? Az orrodig se látsz el, az előtted álló utat -a célt -nem ismered, félő hogy elbuksz és megütöd magad. De ne torpanj meg! Miként szemed megszokja a sötétséget, már tudni fogod, merre haladj!

Ha pedig útkereszteződéshez érnél: ne habozz! Válassz egyet bátran, hisz egyedül neked kell döntened! Ez a Te utad! És ha már egyszer döntöttél, ne nézz vissza, ne bánj meg semmit, hanem próbáld meg azt az utat szeretni, szebbé tenni, amit TE MAGAD választottál!