Baranyi Ferenc: KÉK MADÁR - ZÖLD FÁK

Baranyi Ferenc:

KÉK MADÁR - ZÖLD FÁK

                        Kassai Franciskának

A mesebeli madarat

elfogjuk olykor, hogy utána

úgy dönthessünk: legyen szabad.

S szorosan az ablakhoz állva

eresztjük el a messzi ég

felé, mely húzza ismerősen -

s akkor a madár színe kék.

Csak akkor. Mindig eltűnőben.

Nincs más, csak ez a pillanat,

mely tollait kékkel befújja,

hiszen pihéin átszalad

a sugárzó mennybolt azúrja

és hiteti, hogy élni szép:

van Kék Madár, mely visszaszállhat!

S engedek én is kicsikét

az illúzió igazának,

hisz ez a szárnyalás visz el

a boldogsághoz, mert iránya

cikcakkos, tört íveivel

ráröpteti szemünk a fákra,

s meglátjuk végre a csodát,

mit addig is kínált az ablak:

zöldellnek, zöldellnek a fák!

S ez hihetőbb örömet adhat.

Storkné zabó Dóra: Boldogság kék madara.

Baranyi Ferenc - Önbíztató

Baranyi Ferenc - Önbíztató

Csak ásd, csak ásd a sírodat -

csupán a földbe menekülhetsz.

Mindenki másnak nagyszerű hecc,

hogy temeted saját magad,

csakis neked, neked nehéz

kivájni annyit a talajból,

amennyit nyomsz a latban. És

megmér a hely, ahol, megalszol.

Csak ásd, csak ásd a sírodat

nagy gonddal, mert magadnak ásod,

szemed, füled, minden nyílásod

telítődik a föld alatt,

betöm a föld mindent hamar,

üregtelen egyenletesség

olvaszt magába. És talaj

leszel te is, hó föd be, meg jég.

Csak ásd, csak ásd a sírodat -

néhány perc múlva befordulsz,

s minden, mi voltál: szőrzet, csont, hús

- mint tőled szabadult anyag -

betársul engedelmesen

a nagy körforgás kényszerébe.

Nyugalmad nem lesz odalenn,

csak itt, amíg ásol. Csak élve.

Szuhanics Albert

Soha ne felejtsük el:

Soha ne felejtsük el: nincs boldog gyermek, ha nincs boldog anyuka. És nincs boldog anyuka, ha nincs boldog nő.

Leitner Olga

Kép

Kép

Kép

Otthon

A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal, s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.

Márai Sándor

HELTAI JENŐ : ŐSZ

HELTAI JENŐ : ŐSZ

Szürke ég, őszies...

Ősz, ősz ne siess!

Ne kergesd el a nyarat,

A meleg fényt, sugarat.

Süss ki még, nyári nap,

Simogasd az arcomat,

Melengesd a szívemet,

Míg az ősz eltemet.

Vidíts még vadvirág,

Míg enyém a vad világ.

Tudom én, érzem én,

Nem sokáig lesz enyém.

Szürke ég, szürke vég,

Be jó volna élni még!

Nem lehet, nem lehet,

Sötét árny integet.

Sötét árny, néma váz

Bűvöl és babonáz.

Kérdezem, nem felel,

Integet csak, menni kell.

 Fogy a fény, fogy a nyár,

Hideg szél fujdogál,

Hideg szél, őszies...

Ősz, ősz ne siess!

Baranyi Ferenc - Bánk panasza

Baranyi Ferenc - Bánk panasza       

Váci Mihály emlékének

Nekem egyetlen hajamszála sem

kívánt őrzőt,

cifra, márványos házakat sem

építettem magamnak

s vadászni berkeket sosem csináltam

szép földjeiből a szántóvetőknek.

Mégis: az én orcám pirul, miközben

hallgatom Tiborc súlyos vádjait.

Ő, aki megváltatlan teng, s akit

századok óta szorongat a szegénység:

nem értheti, hogy a merániakkal

nem cseresznyézni ült le mindig az, ki

egy tál mellett volt látható velük,

mivel az asztal nemcsak enni-inni,

de arra is való, hogy felborítsák.

Nem érti ezt a Tiborc-féle pórnép.

Hiába jártam évekig hazámat

elbúsulásuk enyhítőjeként: ők

velem szólván Gertrudisnak üzentek,

nem szenvedvén vállukra tett kezem.

A nép szemében mindig arctalan

az orcátlan nagyasszony - így, aki

az udvartól jön (légyen bajsza bár) a

sosem látott vonások hordozója.

Becsületén nincs folt, csak foltnyi árnyék.

Szépen vagyunk. Bizonyságul talán még

egy szép napon

megölöm a királynét.

Goethe írja

Goethe írja: "Szürke minden teória, ám az élet aranyfája zöld." A politika fordítva működik. Ott mindig a teória csodálatos. Boldogságot ígér, örömteli, értelmes életet, igazságot. Aztán a megvalósításban, a való életben minden megfakul, kegyetlenné, értelmetlenné, igazságtalanná lesz.

Száraz Miklós György

Hajlamosak vagyunk

DOMONKOS JOLÁN : AZ ÉLETED OLYAN AMILYENNEK ÉLED !

DOMONKOS JOLÁN :

 AZ ÉLETED OLYAN AMILYENNEK ÉLED !

A szeretet ott van

minden egyes szóban,

hallgasd meg a szavam,

én most hozzád szóltam!

Az élet nem sótlan,

keserű, vagy édes.

Az életed olyan,

amilyennek éled.

Választhatsz könnyűnek,

vagy nehéznek érzed,

Te döntöd el ezt is,

egyszerű a képlet.

Mikor negatív vagy

gondolataidban,

megérkezik a baj

bizony nagyon hamar.

Ha csak szépre gondolsz,

és a jót keresed,

bekopog ajtódon

az életszeretet.

Megérted majd akkor,

hogy ilyen az élet.

Megérted és akkor

gyönyörűnek érzed.

A szeretet voltam,

most csak hozzád szóltam.

Fogadd meg a szavam!

Én jót tanácsoltam...

Férfiak

Ha túlélünk egy autóbalesetet, vagy ha csak megérint a szele, rádöbbenünk, hogy az élethez való jogunk nem magától értetődő. Ha úgy töltünk el egy-két hideg éjszakát, hogy nincs mit ennünk, és nincs tető a fejünk felett, megtanuljuk, hogy a világ gazdag és minden jóban bővelkedik, mégsem az anyánk. Szép lassan szedjük össze a darabkáit annak, amit eredetileg egészben kellett volna megkapnunk; a férfiszerep többezernyi aspektusát. Sok-sok szerencsével összetákolhatunk a darabokból egy életet.

Steve Biddulph

Baranyi Ferenc - Amíg-addig

Baranyi Ferenc - Amíg-addig

Czigány Györgynek

Amíg ők úgy illegetik magukat,

mintha nem lenne könnyű

Katát táncba vinni -

addig mi erőnk megfeszítve ropjuk,

sebesülten is

kifulladásig.

Amíg ők tankok módjára taroló

üldözési mániájuk páncélos fedezékében

öldöklő dühig hergelik

saját félelmük agresszivitását -

addig mi hallgatag mezőkre szaladunk

és parolázunk a madárijesztővel,

mert - hírével ellentétben -

az ég madaraira

legalább annyira veszélytelen,

mint mi e jómadarakra.

Amíg ők

erényt kovácsolnak

az összeférhetetlenségből -

addig mi jogos haragvásaink

pirosan izzó kardhegyeivel

saját mellünkre tetováljuk szigorúan

az engesztelés bélyegét.

Amíg ők

gyűlöletük lándzsáit rázva

dübörögnek utánunk -

addig mi menekülés közben is

gondosan legallyazzuk és úgy lengetjük vissza

a békesség olajágát,

nehogy megvakítsa üldözőinket,

ha véletlenül a szemükbe csapódna.

Amíg ők

tüntető, nagy országféltésükben

mindenre hajlandók Európa kegyeiért -

addig mi az egész világot igyekszünk fészekké összerakni,

hogy a Mindenség melegével vegyük körül

ezt a páváskodva is csak verébnyi, de hű-röptű hazát.

Amíg ők szavalnak az emberiségről -

addig mi szolgáljuk az embereket.

És mégsem tudom, testvér,

hogy mi cselekszünk-e bölcsebben,

avagy ők.

S ez már aligha derül ki

halálunk előtt.

Az életben csak...

M. Laurens Régen elmúltam

M. Laurens

Régen elmúltam

Nagyon-régen elmúltam én már ötven,

de azóta is,

csupán a saját hátam áll mögöttem,

Próbáltam hátat fordítani neki,

ám azóta is

hajthatatlan nyakam, ezt nem engedi.

Pedig sokan fordultak már azóta,

de azóta se

akarok fordítva ülni a lóra.

Van, ki elölnek nevezi a hátult,

és azóta már

minden létezőt tagadva elárult.

Hiába próbáltam ezt megérteni,

mert azóta is,

a tiszta erkölcs, s hitem: nem engedi.

Igen-régen elmúltam én már ötven,

de azóta is:

a saját arcom van még a tükörben.

M. Laurens VAN AZ ÚGY...

M. Laurens

VAN AZ ÚGY...

Van az úgy, hogy néha

a mosoly is fáj az arcunk szegletén,

van az úgy, hogy az ember

lelkét mocsokba tiporja egy kretén.

Van az úgy, hogy meginog a lélek,

és világgá ordítaná, hogy: Látod?

Magamra hagyottan sem félek!

Van az úgy, hogy a harag fáj,

- legszívesebben csak ölelnénk -

s hazudunk mégis magunknak,

félve, hogy a bizalom elszáll.

Van az úgy, hogy valaki

a társától őszinte szóra vágyik,

de félve, hogy elveszítheti őt,

nem jut el, csak a hazugságig.

Van az olykor úgy, hogy

a szellemnek teremteni kéne,

- valami szépet, valami jót -

mégis esztelen rombolás lesz vége.

És van az úgy is,

hogy réges-régen feledni kéne:

mert az emberségbe vetett hitünknek,

máskülönben vége!

M. Laurens: VIDD MAGADDAL...

M. Laurens:

VIDD MAGADDAL...

Ha mennél jeges télben,

fagyos szélnek közepében,

ha mennél, vacogva-fázva,

otthonodra nem találva;

pihenj vándor, s ne feledd,

melengetni lelkedet.

Ha mennél messze délre,

egy távoli vad vidékre,

hol tigris üvölt fák alatt,

s nem óvnak meg a falak,

semmit ne hagyj hátra itt,

vidd magadban emlékeid.

Ha vesztenél sok ostromot,

s nem lelnéd új otthonod,

veled lenne a boldog múlt,

a tiszta kéz, mely érted nyúlt,

s kebled boldogságtól dagad:

elérted magad, Önmagad.

( Pest - Buda 2015. január 24-25.)    

Sárhelyi Erika Illúzió

Sárhelyi Erika

Illúzió

Mintha vágy volna, de csak emlék,

mintha most volna, ami oly rég,

mintha valóság, pedig mákony,

üvegen pára, homokban lábnyom.

Mintha itt lenne, ami távol,

mintha engedne, ami gátol,

mintha megélném, szinte látom,

éber kómában, álomhatáron.

Mintha még hívna, aki elment,

mintha csak volna, ami nem lett,

mintha tükör, pedig egy ablak,

ki-bezárt fényből ketrec magamnak.

Mintha már múlna, ami mégsem,

mintha láng gyúlna a sötétben,

mintha költemény, de csak szándék,

egy vers, ami szív, szív, ami játék.

Amit szerelemnek neveznek?

Vegyes házasság

Csepeli Szabó Béla: SZEPTEMBERI VIRÁGZÁS

Csepeli Szabó Béla:

 SZEPTEMBERI VIRÁGZÁS

Őszül, sárgul a kertem,

sápadunk mind a ketten.

A rozsdás, holt avarban,

fel-fel sóhajtunk halkan.

- Szederjes, nézd az ég már,

eső hull, kósza szél jár,

ó, de mi ring amottan,

bolondos, friss csokorban,

azon a csitri, vásott,

táncoló almafán ott?

Virágok, Istenemre!

Három csöpp újszülöttke?

Három tavaszi álom,

szeptember végi ágon!

Ülnek zöld lombkosárban,

a fán, mit tűzre szántam!

Szegényke alig élt már,

elszállt fölötte hét nyár,

s csak búsult egymagában,

meddőn a kert zugában:

nem leltem benne kedvet,

almát még sose termett,

ej! - végül eltökéltem:

elfűtöm még e télen!

Mért álljon itt oly árván,

termő társai árnyán?!

S Íme, mit tesz a kedves?

Fohászkodik szívemhez.

Néz, néz rám mosolyogva,

anyácska, aranyoska,

mutatja gyenge ágát,

három piros virágát,

mutatja fel az égnek:

"Ne vágj ki! Élek! Élek!"

s én fejszémet ledobva,

csak állok fellobogva,

csak állok, értő ember,

szemben a zord egekkel,

nézve a győztes fácskát,

küszködő szívem társát,

s dünnyögés kél a számon:

- No, jó, jó, élj, nem bánom,

vesztedet nem kívánom,

élj és álmodozz csendben,

a nyárról önfeledten,

s túl e sápadó kerten,

élj örökké e versben,

bolond, nyár végi álom!

Bár győznénk

a halálon...

Életszomj I.-II. kötetből (1999.)

www.csepeliszabo.hu