Baranyi Ferenc -
Bánk panasza
Váci Mihály emlékének
Nekem egyetlen hajamszála sem
kívánt őrzőt,
cifra, márványos házakat sem
építettem magamnak
s vadászni berkeket sosem csináltam
szép földjeiből a szántóvetőknek.
Mégis: az én orcám pirul, miközben
hallgatom Tiborc súlyos vádjait.
Ő, aki megváltatlan teng, s akit
századok óta szorongat a szegénység:
nem értheti, hogy a merániakkal
nem cseresznyézni ült le mindig az, ki
egy tál mellett volt látható velük,
mivel az asztal nemcsak enni-inni,
de arra is való, hogy felborítsák.
Nem érti ezt a Tiborc-féle pórnép.
Hiába jártam évekig hazámat
elbúsulásuk enyhítőjeként: ők
velem szólván Gertrudisnak üzentek,
nem szenvedvén vállukra tett kezem.
A nép szemében mindig arctalan
az orcátlan nagyasszony - így, aki
az udvartól jön (légyen bajsza bár) a
sosem látott vonások hordozója.
Becsületén nincs folt, csak foltnyi
árnyék.
Szépen vagyunk. Bizonyságul talán még
egy szép napon
megölöm a királynét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése