Rabság
Megyek hozzád! Vársz rám! Tudom!
Egy könnycsepp lefolyik arcomon.
De lehajtom fejem, hogy ne lássa senki,
Hogy tud a bánat, engem tönkretenni.
Átölel szorosan, mintha a társam lenne,
Mintha velem, bármit megtehetne.
Belemar húsomba, már mindenem vérzik,
Még jó hogy mások, fájdalmam nem érzik.
Megyek hozzád! Vársz rám! Tudom!
S közben halkan, neved suttogom.
Jön a bánat is, itt jár, mögöttem,
Micsoda hatalma lett már fölöttem!
S itt vagyok látod, én és a bánat,
De nem láthatom meseszép orcádat.
Mert ez a rideg kő előlem eltakarja,
Reszkető vállam, a bánat átkarolja.
Most simogat, vigasztal, hazakísér, csendben,
Meglátta végre, mi van a szívemben.
Nem mar már a húsomba, soha többé,
Inkább segít vinni gyászom, most és mindörökké!
Hajdu Sára
Forr.: Poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése