Tavaszi gondolat
Szürke égbolt hűs könnye pereg,
felette tán szikrázó menny lebeg,
apró rügyekben küldi le az életet,
ami pár csepp könnyért megremeg.
Fázón rezzen, ha szellő meglebben,
vágyja a tavaszt vígan, s hevesebben.
Űzi a szürkét, s a havas fehéret,
dísze már a kék-bárányos ég lett.
Cifrázva lila, narancs, bordó-bársony,
fekszik mind egy nagy zöld ágyon,
s mosolyt csalnak, napsugarat,
ha elnyúlnak a lombok alatt.
Halkan neszel minden móka,
zenéje kacaj, s csicseri nóta,
füttyöngve fújja a sok madár:
"Itt a tavasz, s miénk a nyár!"
Kéz a kézben, már indul a menet,
ismerd meg az ébredő természetet!
Örülj most, s mindig minden nyíló virágnak,
hisz nem tudjuk, mikor lesz vége a világnak!
Szabadi Lívia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése