Valahogy mindig
félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok
útban senkinek.
S míg „valahonnan”
„bárhova” jutok,
valami jót mindig
magammal viszek.
Valahogy mindig
félúton vagyok.
Úton a múltból talán a
most felé.
S ha elhiszem, szép
jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két
lábam elé.
Valahogy mindig
félúton vagyok.
S néha félek, elfogy
alólam az út.
Olykor elfog az a
furcsa érzés,
hiába megyek - minden
út körbefut.
Valahogy mindig
félúton vagyok.
Mondják: az út a
fontos, nem a cél.
Vezet hitem
eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a
csillagokig ér.
Valahogy mindig
félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni
kényszerül.
Csomagom könnyű, egy
szív, s egy lélek.
S próbálok úton
maradni - emberül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése