Honvágy
Hallod, hogy kint a fán, cserfel egy
kis madár?
Hazulról híreket hozott, s most fáj
neked.
Utat mutat, ha lépsz. Szabadság?
Hamis kép.
Anyád imába zárt, mióta vár.
Föltámad, hömpölyög, akár a vízözön.
Tapasztod, kicsordul, szívedben
felsajdul.
Eltépnéd, nem szakad, örökre
megmarad,
akárhol szól a dal, az a magyar...
Eddig hány est leszállt. Vonatod
máshol járt.
Minden nap állomás, kín,
megpróbáltatás.
Várod hogy érkezzen, síneken
fékezzen.
Tovább - hogy - menekülj, remegő
szívvel ülsz,
de ez az állomás valahogy más...
Szunnyad a fáradt éj, árnyakat szül
a fény.
Hantokon szél pihen, madárdal míg
üzen.
Ahogy a csönd ölel, magyar szó éhe
kel,
mert ez az állomás egészen más...
Zsefy Zsanett
Poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése