Elveszett évek

Elveszett évek

Olyan szelíd, csendes az óra.
Már nem zajong a nyár.
Az üres mezőn egyedül táncol a szél.
Ide vonzza őt a fénytelen éjfél.
Sötét az ég ablaka.
Álmatlanul őrzöm.
Emlékeimben, pillantásod
régi fénye sír fel bennem,
sóhajom és
gondolatom száll feléd.
Szemed tükrében elvesztettem
friss éveim virágát.
S ami megmaradt, csak egy
összesodort emlék.
Amely skarlátszínével elsuhan
a lassú léptű, csendes évekkel.

Ádám Istvánné

poet.hu