Nyisd ki a
szemed!
A házassági évfordulójuk volt aznap. Emily a
férjét, John-t várta otthon, hogy ünnepelhessenek.
A dolgok,
amióta megházasodtak megváltoztak. Az ő kapcsolatuk, amolyan ,,nem tudok élni
nélküled" típus volt. Olyannyira átalakult köztük a viszony, hogy minden
apróságon összevesztek. Ezek a veszekedések egy idő után már mindkettejüket zavarta.
Emily,
miközben férjét várta, azon töprengett, vajon elfelejti-e John, hogy milyen nap
is a mai. Amint csengettek, már rohant is az ajtóba izgatottan.
A férje
állt vele szemben, mosolyogva, kezében egy csokor virággal.
Aznap este
újra átélték a régi szép időket. Hangulatos vacsora kettesben, pezsgő,
összebújás. Mind ez egyetlen kis vita nélkül. Emily úgy gondolta, jó lenne most
bocsánatot kérnie a sok, apró csipkelődésért, és egyben megbeszélni ezt a
helyzetet, de el hessegette ezt a gondolatot, mondván ne rontsuk el az estét.
Ráér ez holnap is.
A tökéletes
befejezése az estének, hogy ölelkezve, egymás karjaiban aludtak el.
Hajnal 2
óra, a telefon csörög. Emily gyorsan kapta magát, nehogy férje felkeljen, és
felvette.
,,Igen
tessék?"
,,Sajnálom
hölgyem, hogy ilyenkor zavarom, de baleset történt a vasúti síneknél, és az
autóban, amelyik összetört egy halott férfinél egy pénztárca volt. Ezek alapján
jutottunk el az Ön elérhetőségéhez. Ez John Cassle telefonja?"
,,Igen"
,,Ez
esetben meg kell kérnem, hogy fáradjon be a kórházba, hogy azonosítani tudja a
férjét."
Emily
ledöbbent. De hiszen a férjem itt fekszik mellettem az ágyon, ő nem lehet, nem!
Amint ezek megfordultak a fejében az ágy felé fordult, de az üres volt. John
sehol. Könnyek törtek elő a szeméből, megszólalni sem tudott. Miért nem kértem
tőle bocsánatot? Miért nem beszéltem meg vele azt a sok veszekedést? Miért nem
mondtam el neki, hogy én mindvégig nagyon szerettem és hogy sajnálom? Miért?
Miért? -zajlott le benne másodpercek töredéke alatt.
Ekkor a
fürdőszobából halk zaj hallatszott ki. Az ajtó kinyílt, amin a férje lépett ki.
,,Drágám te
ébren vagy? Ki hívott ilyen későn? ,,
Emily
megkönnyebbülve, de még mindig szótlanul.
,,Nem is
mondtam neked, de úgy néz ki ma ellopták a tárcám, hacsak nem hagytam bent az
irodába."
Sose
felejtsd el!
Az élet nem
ad második esélyt! Ne vesztegesd el az idődet! Nem lehetsz benne biztos, hogy
akit szeretsz, az holnap is melletted lesz még, és lesz még esélyed elmondani
neki mit érzel!
Bánj, ennek
a történetnek a tanulsága alapján úgy a szüleiddel, barátaiddal, kedveseddel és
mindenki mással, hogy a holnap már nem biztos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése