Kompromisszum
vagy párharc?
Társadalmunk palettáján egyre kevesebb színes
családi eseményt láthatunk, már ami a házasságot és annak ,,örökké",
holtomiglan-holtodiglan tartó idejét illeti.
Ennek kezdi
átvenni a helyét a kötöttségek nélküli párkapcsolat, melyet szinte
következmények nélkül bármikor fel lehet rúgni. Mindezek ellenére a párkeresés
és a problémamentes, jól működő párkapcsolat utáni vágy továbbra is töretlen.
Van két
szó, amit szavakban, gyakorlatban egyaránt nem szeretünk használni:
kompromisszum,
lemondás.
A legtöbb
párkapcsolat egyik rákfenéje, ami megingatja az egymásba és a jól működő
párkapcsolatba vetett bizalmat, az a kompromisszumkészség hiánya.
Amikor
mindkét fél azt veszi a fejébe, hogy senki kedvéért nem akar megváltozni, sőt,
párja is
úgy fogadja el, ahogy van, mert ő is erre törekszik - lehetetlen helyzetbe
hozzák egymást.
Ezért is
keverik össze sokan a szabadságot a szabadossággal. Ha szabad vagyok, akkor
szabadon választhatok a jó és rossz között, utóbbinál viszont úgy akarok élni,
amivel nem csak másoknak, de önmagamnak is felelőtlenül, életveszélyesen
árthatok, s mindezt úgy, hogy azt hiszem, nem lesznek következményei! A
félrelépések is ebből táplálkozhatnak.
Ha olyan
fáradt vagyok, hogy nincs kedvem kenyeret venni, dönthetek úgy, hogy lefekszem
pihenni, a párom pedig vegye tudomásul, hogyha kenyeret szeretne enni vacsorára,
útközben álljon meg egy boltban bevásárolni. Lehet, hogy este kilenckor érkezik
meg, de ez nem számít,
mert én
ilyen vagyok. Vagy az, aki sokáig dolgozik, elvárhatja-e a párjától, hogy
esténként vacsorával fogadja, amit aztán a tv vagy számítógép előtt jóízűen
elfogyaszt?
Mindezt
anélkül, hogy megbeszélték volna. Csak mert az egyik fél így látja jónak.
Egyszóval:
ő ilyen, és senki kedvéért nem fog megváltozni, ebből adódóan a másikat
lelkiismeret furdalás nélkül belekényszeríti egy olyan helyzetbe, aminek -
elképzelései szerint - így kell működnie.
Olyan
világot alakítottunk ki magunk körül, amelyben a legtöbben hallani sem akarnak
kompromisszumról és lemondásról. Ennek hiányában állandó harcok, veszekedések,
mondvacsinált problémák keletkezhetnek. Amikor az üdítő kiborul az asztalon,
amikor nem tudunk megegyezni, ki menjen a szülői értekezletre (lehet ezért
látni ilyenkor sok ásítozó, unatkozó apukát?), amikor a másik nem úgy figyel,
ahogy szeretnénk, olyan gondolatok ébredhetnek bennünk, hogy lehet, nem jól
választottunk. Pedig semmi más nem hiányzott, mint megbeszélni,
ki, mikor
és miben tudna segíteni a másiknak - örömmel, szeretettel.
A
kompromisszum hiánya a párunk iránt érzett igazán mély szeretet hiánya,
önmagunk túlértékelése. Ha nem tudunk lemondani, áldozatot hozni a párunkért,
akkor nem tudunk
lemondani
önmagunkról sem. Végül olyanokká válhatunk, mint Nárkisszosz, aki annyira
beleszeretett önmagába, hogy szüntelenül magához akarta ölelni vízben
megpillantott tükörképét. Végül, mint virágszirom hullott darabjaira.
Az ölelés,
a csók, a mosoly, a biztató szavak akkor telnek meg élettel, és adnak igazi
melegséget, ha tudjuk, hogy olyan valakitől árad felénk, aki bármire kész
értünk, és akiért mi is bármire készek vagyunk. Egyszerűen csak azért, mert
szeretjük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése