Szabó Lőrinc:
Lóci óriás lesz
Veszekedtem a
kisfiammal,
mint törpével
egy óriás:
- Lóci, ne
kalapáld a bútort!
Lóci, hova
mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön
a gázrezsóról?
Ide az ollót!
Nem szabad!
Rettenetes,
megint ledobtad
az erkélyről a
mozsarat!
Hiába szidtam,
fenyegettem,
nem is
hederített reám;
lépcsőnek
használta a könyves
polcokat egész
délután,
a kaktusz
bimbait lenyírta
és felboncolta
a babát.
- Most nagyobb
vagyok, mint te! - mondta
s az asztal
tetejére állt.
Nem birtam
vele, tönkrenyúzott,
de azért
tetszett a kicsi,
s végül, hogy
megrakni ne kelljen,
leültem hozzá
játszani.
Leguggoltam s
az óriásból
negyedórára
törpe lett.
(Mi lenne,
gondoltam, ha mindig
lent volnál,
ahol a gyerek?)
És ahogy én
lekuporodtam,
úgy kelt fel
rögtön a világ:
tornyok
jártak-keltek köröttem
és minden láb
volt, csupa láb,
és megnőtt a
magas, a messze,
és csak a padló
volt enyém,
mint nyomorult
kis rab mozogtam
a szoba
börtönfenekén.
És ijesztő volt
odalentről,
hogy olyan
nagyok a nagyok,
hogy mindent
tudnak és erősek
s én gyönge és
kicsi vagyok.
Minden
lenézett, megalázott,
és hórihorgas
vágy emelt
- föl! föl! -
mint az első hajóst, ki
az egek felé
szárnyra kelt.
És lassan
elfutott a méreg,
hogy mégse
szállok, nem növök;
feszengtem,
mint kis, észre sem vett
bomba a nagy
falak között;
tenni akartam,
bosszut állni,
megmutatni,
hogy mit tudok.
Negyedóra - és
már gyülöltem
mindenkit, aki
elnyomott.
Gyűlöltem, óh
hogy meggyűlöltem!...
És ekkor,
zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta
az abroszt
s már iszkolt,
tudva, hogy kikap.
Felugrottam: -
Te kölyök! - Aztán:
- No, ne félj,
- mondtam csendesen.
S magasra
emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy
óriás legyen.
Szabó Lőrinc,
(Miskolc, 1900. március 31.– Budapest, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő,
műfordító.
Kép: Szabó Lőrinc fia, Lóci (PIM - Képgaléria)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése