Kép: Fekete Zsolt
Várnai Zseni - Őszi napsütésben
Szigligeten élek most e pillanatban,
s verset írok róla, szinte akaratlan.
Szívemben nyugalom, fejem fölött ének,
madarak, bogarak, falombok zenélnek.
Járom itt a nagy kert pázsitos
virányát,
közben szinte hallom idő suhanását,
pillangó-perceim jönnek, tovaszállnak,
korán esteledik, megnyúlnak az árnyak.
Ma reggel esett is, lassúdan
szemergett,
virágokra, fákra csöndes eső pergett,
a messzi hegyet kék fátyol takarta,
csak dél felé bújt ki a nap fényes
arca.
Hiába, hiába gyors az idő szárnya,
Miért is kapaszkodunk életünk nyarába?
Lám mily bölcsen hervad a levél az
ágon,
szép ősszel az erdő, talán szebb, mint
nyáron.
Madarak, bogarak röptén elmerengek,
így röppennek tova időmből a percek,
s míg a Balaton hullámait nézem,
tűnő napjaimnak suhanását érzem.
Mi marad számomra az elrepült nyárból?
csak amit szívemből kezem idemásol,
csak ez a pár betű, csak ez irkafirka,
amit ideróttam erre a papírra.
Ó, ti boldog füvek, bogarak, virágok,
ez a nagy teremtés de jó volt
hozzátok!
Ősszel elpihentek, tavasszal
föléltek...
miért is vagyunk mi mostoha
testvérek?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése