Baranyi Ferenc - Kezét feltartja
Egyszer majd visszanéz. S akkor
döbbenve látja,
hogy aki űzi őt, segítségért eseng,
feldúlt az arca és nehezen bírja lába
a terhelést, amit az üldözés jelent,
szemében megfakult a rőt harag, a
keble
kifulladtan zihál s nem bosszúért
liheg,
lám ütésre emelt kezeit védekezve
kapja maga elé és szűköl, mint az eb.
S akkor az üldözött megfordul,
visszalépdel,
majd megadja magát annak, akit akár
meg is ölhetne. Ám az önvédelmi
kényszer
múltával nem jogos az indokolt halál -
kezét feltartja hát, arra késztetve
roskadt
ellenfelét, hogy úgy végezze be, ahogy
a gyengült bacilus, mely kórt már nem
okozhat,
de mint oltás, a kórt legyőzni
hivatatott.
Nincs nemeslelkűség. Csupán kifáradás
van
és lélek-ismeret. (Nem lelkiismeret.)
Mindenki üldöző s üldözött a világban,
hisz sír az is, aki utoljára nevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése