Bódás János:
SZERETNÉK SZERETNI
Úgy itthagyott: csak emléke beszélget
már esti csöndben, kettesben velem.
Bolygó öröm volt, mely utamba tévedt,
tiszavirágnyi illatszerelem.
S most oly üres az életem: kihulltak
belőle: tavasz, nyár, dal, illatok –,
S én letörölném csókjait a Múltnak
feledni vágyón – jaj, mert itthagyott!
És most szeretnék újra tűzre kapni,
valakit lesni délutánokon.
Gyötrődni, s édes kín-mezőn aratni,
tudni: szívemmel drága szív rokon;
és este együtt csillagot keresni…
… Olyan jó volna valakit szeretni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése