Kun Magdolna: Fehér hópihék
Szívemben már fehér hópihécskék
szállnak,
erejét vették a melengető nyárnak,
amely itt parázslott benn hosszú
ideig,
míg a szív rá nem jött, hogy zord tél
érkezik.
az úgy néha, hogy télbe fagy a nyár,
s messzi délre száll a tavasz
kismadár,
melynek vidáman csengő dalos
csacsogása
napfényes nyaraim annyiszor vigyázta.
Én a tél hidegét mindig nagyon fájom,
mert hangosabban hallik belső
zokogásom,
az a rejtett zokogás mely fehér
hópihék
zúzmarás jégkristályát könnyezi majd
szét.
Ott ahol egykor színbe rezdült minden,
ahol vágytüzek lobbantak a titkos
édenkertben,
és szenvedélyes csókok mesélték el
azt,
hogy a tél egyszer minden szívet
behavaz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése