Szabó Lőrinc
Fényszárnyú szó
A tűnődés, mely
fájt, vagy jólesett,
s mert segítette
az emlékezet,
kezdte szavakká
alakítani
a világomat.
Mihelyt valami
rajz őrizte, kép,
megfogalmazás,
rabom maradt az
illanó varázs
és arany lett a
nap boldogtalan
bánata, boldog,
teltfényű arany.
Ezért szerettem
meg a verseket,
ezért aggattam
tele csüggeteg
lelkemet mások
örömeivel:
s hogy én is
írtam, így vesztette el
különbségét jó és
rossz: gyönyörű
lehet a kín, s
nem én vagyok, - a mű,
a vers a fontos!
És ez, ez nevelt
félre: lassankint
jobban érdekelt
az életnél a róla
mondható,
a fényes Napnál a
fényszárnyu szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése