A kórházban a haldokló magányos.
Számos gép, műszer csatlakozik testünkre. Nincs körülöttünk szüntelenül
szorgoskodó hozzátartozónk, aki néhány kedves szóval odalép hozzánk, letörli a
verítéket homlokunkról, fájdalomcsillapítót ad, elbeszélget velünk, eltereli
figyelmünket a jelenről. A kórházban az ügyeletes ül a nővérfigyelőben, és
szemével a műszerek jelzéseit követi. Többnyire csak akkor megy a beteghez, ha
hívja, vagy az állapota rosszabbra fordul. Az elmúlás mechanikus, gépies lett.
Elembertelenedett, akár világunk jó része.
Szenti Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése