Millei Lajos

Millei Lajos

Vigaszra vágyva

Gyere, vigasztalj, drága. Mondd, hogy ne féljek,

mesélj tűzhittel, hogy melegében éljek.

Szavak lágy paplanjával takarj be, kérlek,

lebbents fel fátylat, hol a fuldokló fények

levegőt kapnak, a kapaszkodó lélek

megleli párkányát, s a megtiport élet

egyenes derékkal acélvággyal ébred.

Gyere, hitesd el, hogy nincs meg nem kapott jó,

s ha hullámmal ver is a zord életfolyó,

a felhő ott fenn, egy gyorsan elvonuló

kedélyárnyék csak, fölötte dalt dúdoló

igaz hangú a Nap, s mint egy megújuló

ölelés simogat. Víg, meg nem alkuvó

dala szél szárnyán szálló harmonikaszó.

Gyere, vigasztalj, majd mindent elhiszek én,

s míg láb- lógatva ülök a lét peremén,

óriás lepkehálómmal, mit szőtt a fény,

elkapom életed, s a morzsányi remény

összegyűlik ott. S hogy sose legyen kemény

jövővel bélelt ágyad, telehinteném

hitem pihéivel, mert így köszönlek én.