Séta az erdőben

Séta az erdőben

Lassan véget ér az ősz ideje,

szépen elköszön, dolgát megtette,

majd jön helyébe a tél és hoz hideget,

alszik az erdő, álmodik a kert.

Csak a szél van ébren, és figyel,

olykor megindul és fúj kegyetlen,

máskor csak enyhe szellő, de hideg,

mert nem kap naptól most meleget.

Járom az erdőt, oly csendes minden,

vastag az avar, ad takarót meleget,

kopaszak fák, bokrok, s álmodnak,

szép tavaszról, mi új rügyet fakaszt.

Csak a fenyők nem alszanak,

várják a telet s azt, hogy ki marad,

mert megsúgták nekik jön a karácsony,

s fenyő fog díszelegni a szobában.

Bár tudják ez az utolsó útjuk,

véget ért az ünnep, majd kidobjuk,

s talán egy kályhában még jó meleget ad,

de aztán ha a parázs elhamvad, vége van.

Mégis új büszkén, délcegen várják,

mikor kerülnek sorra, hogy őket vágják,

s ki megmarad reménykedik, jövőre őt viszik,

s ha nem, majd lesz belőle asztal, hol a család eszik.

Vagy tán egy szekrény, ágy vagy épp bölcső,

melyben egy új nemzedék majd felnő,

egy szék, melyen egy nehéz nap után,

megfáradva leülnek pihenni már.

Igen így lesz, vagy csak álmodják,

talán mégis alszanak a fenyőfák,

az utam lassan végéhez érkezik,

de a természet még mélyen alszik.

.

írta: Bosnyákné Harpauer Márta 2019.11.25.