Bizony, nem csak az idősek kaphatják el a vírust, ahogyan azt
eddig hittük. Vigyáznunk kell a gyerekekre is.
Nemrég még mindenki azt hitte, hogy a gyerekekre nem ártalmas a
koronavírus, azonban egy új tanulmány szerint náluk is komoly tünetei lehetnek,
ugyanis a vírus receptorai más konfigurációban működhetnek felnőtteknél és
gyerekeknél.
A WHO éppen ezért arra figyelmeztet, hogy fel kell készíteni a
babákat és a nagyon fiatal gyerekeket is COVID-19 ellen, ugyanis náluk is
kialakulhatnak komoly tünetek, nem csak az idősek esetében.
Az egészségügyi világszervezet kiemeli, hogy Kínában több gyereket
is kezeltek a súlyos koronavírussal.
,,Fel kell készülnünk arra, hogy a gyerekek is komolyan betegek
lehetnek" - mondta Dr. Maria van Kerkhove, a WHO újfajta fertőzésekkel
foglalkozó osztályának vezetője.
A kínai járványügyi hivatal arra a következtetésre jutott, hogy a
gyerekek 90 százalékban tünetmentesek, viszont 6 százalékban komoly tüneteket
mutathatnak, míg felnőtteknél az utóbbi arányszám 18,5 százalék. Egyelőre az
eltérés okát még nem tudják egyértelműen megmondani, de a szakértő virológus
Bonnie Maldonado szerint elképzelhető, hogy a vírus receptorai más
konfigurációban működnek felnőtteknél és gyerekeknél.
Ennek ellenére az továbbra is igaz, hogy a koronavírus a páciens
korával egyenesen arányos komolyságú tüneteket mutat - emelték ki a CNBC-nek a
szakértők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése