Dani-Ördög Dalma
A szomszédban lakott a Citerás Cigány. Mi gyerekek csak CC-nek
csúfoltuk. . A szeme olyan fekete volt, és úgy nézett vele, mint egy varjú. Az
orra nagy volt és egy kicsit kampós. A bőre, a bőre pedig mintha mindig egy
kicsit koszos lenne. A vécéablakból lestük mit csinál. Anyám mindig meg is
dorgált érte.
- Ne nézzétek már azt a vén cigány embert! Még a végén megbabonáz
benneteket.
Nem is néztük. Nézni féltünk. Csak hallgattuk. Hallgattuk, ahogy
muzsikál egy régi ütött kopott citerán. Azon játszott csuda szép dallamokat.
Órákat tudtunk a vécében üldögélni. Rózsa, a nővérem, mindig a földön ült. Maga
alá vette lábait, és arra ült rá. Gézu, Rózsa osztálytársa a mi utcánkban
lakott. Ő ült mindig a lehajtott vécécsésze fedelén. Irigykedtem is rá, mert az
volt a legkényelmesebb hely. De Rózsa nem engedte, hogy én egyszer is odaüljek.
Szerelmes volt Gézuba. Nem is érdekelte a zene, csak azért volt ott, mert Gézu
szerette hallgatni. Én pedig csak a sarokban fértem el. De így is jó volt. A
zene mindent feledtetett velem. Olyan szépen játszott CC. Úgy tudta cifrázni.
- Na! Nekem ebből elegem van. Ez unalmas. – szólalt meg egyszer
hirtelen Rózsa.
- Jössz Gézu?
- Mehetünk! – kacsintott Gézu, és azzal már kint is voltak.
- Te csak kuksolj tovább! - vetette oda nekem a nővérem.
Ráültem a wc csésze lehajtott fedelére, felhúztam a lábaimat és
hallgattam, ahogy pengeti a húrokat. El is képzeltem magam előtt fekete,
csontos ujjait, ahogy fürgén mozognak, ő pedig minden ütem előtt kacsint egyet
jobb szemével. Milyen vicces lehet, amikor gyors dallamot játszik és egyre
gyorsabban kacsint. Teljesen belefeledkeztem gondolataimba.
- Hé! Te! – szólalt meg egy rekedtes, érces hang hirtelen.
Összerezzentem. Ez CC. – állapítottam meg.
- Hé! Nem hallod? Hozzád beszélek? – lassan felemelkedtem, hogy
kilessek az ablakon. Ahogy elértem az ablak alját, megpillantottam a varjú
szemeket. Még a szívem is megállt egy pillanatra. CC nézett rám szigorú, sötét
tekintetével.
- Leesett az eresz csatornátok. Vissza tettem a helyére. Tele volt
levéllel. Még döglött madár is volt benne. Eredj, mondd meg a szüleidnek!
Leugrottam a vécé tetejéről, de a lábam elzsibbadt, és olyan furán
értem földet.
- Au! – jajdultam fel hirtelen. Éles fájdalmat éreztem a bokámban.
- Mért nem figyeltél? – kérdezte mogorván. Megpróbáltam felállni,
hogy minél hamarabb eltűnjek a szeme elől, de nem sikerült.
- Nem tudok felállni, nagyon fáj, a bokám. A bokám! – és
keservesen sírni kezdtem.
- Ahelyett, hogy itt pityeregsz, kiabálj anyádnak.
- Nincs itthon senki, csak én – folytattam a sírást.
- Vidd arrébb a fejed! - szólt a cigány ember. Az ablakból
szemügyre vette a bokám. – Hm, ez bizony dagad rendesen. Mozgatni tudod? –
kérdezte. Próbáltam megmozdítani, de nem ment, olyan éles fájdalmat éreztem.
Eltört – állapította meg.
- Most mit csináljak? –kérdeztem kétségbeesetten. – Anyu nincs
itthon. Senki sincs itthon. – próbáltam újra megmozdulni, de annyira fájt. -
Nem merek megmozdulni. – mondtam és felnéztem az ablakra, de CC eltűnt.
- Hol vagy? Hova lettél? – kiabáltam kétségbeesetten – Füstös
bácsi! – szaladt ki a számon. – Gyere vissza! Félek! Egyedül még félni is
félek!
- Itt vagyok! Nyugodj meg! – szólt akkor már az ajtóból. Átjött
hozzánk, értem. Óvatosan karjába vett és kivitt az előszobába. Jó volt a
karjában lenni, még egy mosoly is keresztezte az arcom, pedig fájt, úgy fájt a
bokám, de akkor mintha ez nem számított volna. Félve rápillantottam. – Fura –
gondoltam magamban. – Nem is olyan ijesztő – lepődtem meg pár pillanat előtti
gondolataimtól.
- Mit nézel? – kérdezte.
- Semmit, semmit – válaszoltam hirtelen és elkaptam a tekintetem.
Akkor vettem észre az asztalon egy tál szamócát. Leültetett egy székre. A
lábamnak odahúzott egy másik széket, arra tette.
- Neked hoztam. – mondta és felém nyújtotta a vájlingot. – Vegyél
belőle! - A gyümölcs felé nyúltam, de valahogy a bokám is megmozdítottam.
- Jajj! – jajdultam fel. – Nagyon fáj. – húztam vissza a kezem.
Rám nézett és abban a pillanatban megbabonázott fekete szemeivel hosszú-hosszú
évekre. Tudtam, hogy bízhatok benne. Közben ő csontos ujjaival megfogta a
legnagyobb és legszebb eperszemet.
- Tessék! – nyújtotta a felém. – A legszebb! – Megköszöntem és már
a számban is volt az érett gyümölcs. Olyan jól esett hűsítő zamata.
- Nézd meg jól ezeket az eperszemeket, és válaszd a legszebbet!
No, csak bátran! – kínálta ismét a tálat, de már közelebb tartotta hozzám, én
pedig kiválasztottam a legnagyobb szamócát a tálból. Olyan finom volt és olyan
édes.
- No! Most is nézd meg jól! Megint csak a legszebbet válaszd. –
bíztatott tovább. - A következőt is nézd meg jól… mindig akad egy, ami a leg…,
s ha a szamócát így eszed meg, a legédesebb jut osztályrészül, adj hálát az
Földnek végül! – hálás szívvel néztem Füstös bácsira. Már nem CC volt a Citerás
Cigány, hanem a legjobb barátom. Évekig tartott a barátságunk, megtanultam tőle
citerázni, és még valami nagyon fontosat:
a következőt is nézd meg jól:
mindig akad egy
ami a leg…
s ha a szamócát így eszed meg
a legédesebb jut osztályrészül
adj hálát az Földnek végül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése