A csoda.

 

Máté Rózsika. 

A csoda.

Életünkben mindig nagy csodákra vártunk,

S a helyes úttól, sajnos, gyakran messze jártunk.

Kergettük az álmot, melyet más vágyai szőttek,

S bennünk napról napra a kételyek csak nőttek.

Kérdésünkre válasz olyan sokszor nem volt,

Pedig számtalanszor megnyílt felettünk az égbolt.

S akkor kaptunk csodát, mikor nem is kértünk,

Mert mindig volt, ki óvott, s mindent megtett értünk.

Megtanított arra, hogy minden percünk csoda,

A kavics, amin járunk vagy a hosszú utak pora.

Csoda minden lépés, melyet más emberért teszünk,

S a mindennapi étel, amit jó étvággyal eszünk.

Csoda minden fűszál, mely lengedez a réten,

S minden apró felhő, mely táncot lejt az égen.

Csoda minden új nap, hisz új reményt ad élni,

És ennél többet, hidd el, nem lehet már kérni.

Csoda van a kézben, mely betegeket ápol,

S abban is, ki téved, de nem más embert vádol.

Egy csoda minden beteg, éhező vagy árva,

Mert róluk veszünk példát e nagyvilágot járva.

Egy csoda az a dallam, mely könnyekig tud hatni,

S a szív, mely lassan dobban, de mindig képes adni.

Egy csoda az az ember, ki bánatban is remél,

S a szem, mely minden szónál őszintébben beszél.