Nagy Sándor Lászlóné:
Céltalanul
Nincs már tiszta gondolatom egy sem,
kételkedem én már mindenben,
olyan, mintha ez az egész élet délibáb lenne,
ahogy az úton megyek lassan előre,
minden úgy távolodik egyre messzebbre,
nincs már egyetlen reményem se,
útközben lassan mindet elvesztem,
úgy szóródnak széjjel, lassan a szélben,
mint az aprócska porszemek,
s csak nézek utánuk meredten,
és bár ott lebeg a jövő képe az úton előttem,
de én rég nem látok belőle semmit sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése