Tóth Árpád:
A fa
Ó, nézd a furcsa, ferde fát,
mint hajlik a patakon át.
Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,
hogy benne társad ne keresd?
Már ága között az arany napot
nem tartja, madara elhallgatott,
virága nincs már, sem gyümölcse,
ő mégis áll, az alkony bölcse,
mint a tűnődő, ki ily estelen,
a végtelen titkába elmerül,
és testtel is szelíden arra dűl,
amerre lelke vonja testtelen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése