Nekem

Fövényi Sándor:

Nekem

Nekem a költészet a mindenem,

ezért is vagyok nincstelen,

nem telik új cipőre meleg ruhára,

tán' ezért verem magam  naponta keresztfára.

Nekem a szép magyar szó az élet,

mindegy ki mondja nem az a lényeg,

lehet gyógyító, tanár, vagy szikrát pattintó kovács,

ezért maradtunk meg, hiába Trianon, hiába Mohács.

Hiába vert minket annyiszor sz Isten,

megtanultunk osztozni a nincsen,

megtanultuk ki hős, gyáva, vagy bátor,

megismerni az Embert kimondott szavából.

Megismerni ki álnok, hazug, hamis,

a virágok közt nőhet dudva, gaz is,

hát gyomlálni kell okosan,

ami megmarad az jó, sebaj ha rongyosan.

És ha más volnál mint a többi,

nem kell gőgösen hörögni,

írd papírra amit érzel,

nem számít, hogy száz sebtől vérzel.

Néha úgy érzed mindenki téged bánt

de szívedről egyszer lepattan a pánt,

és akkor szabadon a világba kiáltod,

látjátok szememben a furcsa lángot,

ami nem perzsel, öl, nem éget,

csak őrzi valahol mélyen a mindenséget.