Hecz János sándor
Ünnepelj csak
Világunk ma már csak árnya önmagának.
Sziklás tájjá perzselt űrben kéklő könnycsepp.
Kéngőzös viharok csapnak a világra,
biztonságos zuga nincsen már e Földnek.
Ott, hol erdő zöldellt, betonhegyek állnak.
Hegyen, völgyben, réten nem fér már az ember.
Vasszörnyek utakon fojtó gázt okádnak,
olajtól fuldokol folyó, tó és tenger.
Nemes küzdelmek rég gyilkos harccá váltak.
Oly` korcs lett az elme, már csak ölni képes.
Kiveti hálóját más tulajdonára,
nincs tisztelve a kéz, mely munkától kérges.
Ártatlanok bújnak föld alá remegve
fegyverek zajától, mely sosem ér véget.
Otthonok a földdel egyenlővé lettek,
füstölgő romjai merednek az égnek.
Jól tudom, nem érted, miért pont most írom
e valósnak tűnő borzalmat le néked.
Talán azért, mert még reménykedem titkon,
Földet ünnepelve talán most megérted.
Forr: .poet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése