Lénárth Mária
A nyár búcsúkeringője
Halvány fátylát öltötte magára, abban ment a fák közé,
átosont a lehullott leveleken, és az őszi szellővel táncba kezdett.
Néhány falevél lengedezett kísérve a táncot.
Mindenki boldognak látszott.
Néhány magasabb fű leveleit összezárta,
így válaszolt a látványra.
A madarak egy pillanatig elnémultak,
néhányan összebújtak,
majd halk dalba kezdtek.
Nem hangosan csiripeltek.
Volt valami varázs az egészben,
a táncban, a szélzenében,
és az olyan szépségben, amire az ember soha nem lesz képes.
Hogy elengedje a legszebbet, miután az eljárta táncát.
Hogy széppé tegye valaki utolsó románcát.
Annyira széppé, hogy a szív sajduljon bele,
és minden, ami él ezzel az érzéssel legyen tele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése